A szokás megöli a fejlődést

 

– Ezt nem tudod. Tisztában vagy vele?

– Igen.

– Tanultál?

– Tanultam.

– Hogy tanultál?

– Sokat. Legalább 2 órát.

– Nem azt kérdeztem. Hogyan?

– Rengetegszer elolvastam.

– Ugye tudod, hogy az nem tanulás.

– Tudom.

– Miért nem úgy tanultál, ahogy megbeszéltük?

– Mert ahhoz gondolkodni kell. Így könnyebb.

Kényelmes úgy tanulni, ahogyan megszoktad

 

Nem kell gondolkodni, ötletelni. Közben el is tudsz kalandozni. Élményeket idézel fel. Vágyakozol tengerpartra, koktélokra, szép ruhákra, autóra, luxusházra. Mindezt kalitkába zárva. Konzervdobozban, a szokások börtönében lebilincselt végtagokkal.

Az élet odaát van. Az ajtón túl. Még soha nem jött létre semmilyen nagy dolog megkövült szokásokból. A hernyó nem fog repülni! Ahhoz pillangóvá kell fejlődnie. Át kell transzformálódni.

Nem lehet mindenkit megmenteni

 

Én is éppen transzformálódom. Elfogadni tanulok. Már magasabb lépcsőfokon.

„Aki olyan embereket akar megmenteni, akik nem méltók rá, vagy nem akarnak meggyógyulni, azok önmagukat tartják víz alatt lenyomva.” – olvastam Sárvári György legutóbbi írásában. Magamra ismertem.

Én már nem akarok mindenkit megmenteni. Amikor hozzám küldi a szülő a gyermekét, hogy itt van, készítsd fel a nyelvvizsgára, befogadom. (Használati utasítást is kapok gyakran: – Nem sok ideje van tanulni. Meg nem is szeret. )

Addig jöhet hozzám, amíg együtt tudunk működni. Ha nem jön létre az összhang, mert ő nem tesz bele semmit csak én, akkor elválunk. Megszakítom a közös munkát a csoport többi tagjainak védelmében és becsületből. Nem fogadok el pénzt, ha látom, hogy nem lesz eredménye.

Ezzel az elvvel szépen haladok. Már nem bántom magam, ha nem sikerült kihoznom belőle, ami benne van.

Magam sem tudtam, hogy nem értem még utam végére. Még mindig lenyomva tartottam a fejem a víz alatt. Hogy még mindig tud fájni, ha valakit nem sikerül kirángatni haszontalan szokásainak börtönéből.

A rossz szokás lopva visszakúszik

 

Ezt írtam áprilisban, miután meghallgattam mindenki prezentációját.

„Köszönöm Istenem! Köszönöm, hogy csatorna lehettem. A tanító visszavonul. SIKERÜLT. Könnyek a szemekben. Könnyek a szememben. Meggyújtottam a lángot. Már nem kellek, hogy higgyenek magukban. Nehéz menet volt. Megérte. Nincs nagyobb boldogság, mint látni a lassú kibontakozás utáni megérkezést.

-Erre vagyok képes?

-Igen. Ez vagy Te. Erre vagy képes. Már nélkülem is. „

Szeptemberben pedig egy rövid üzenet: Szólni szeretnék, hogy idéntől nem járok Önhöz. Köszönöm az eddigi munkát.

Azóta tudom, hogy a könnyebb utat választotta. Azt, ahol nem kell gondolkodni. Csak bemagolni az elé tolt készet.

Naná, hogy szíven ütött. De kijelenthetem, hogy fejlődésem magasabb szintre lépett. Mára ezt is sikerült feldolgoznom. Kellett hozzá néhány hónap.

Az írásom célja? Nézheted 2 oldalról. Lehetsz a tanító és lehetsz a kalitkába zárt lélek. A repüléshez két dolog kell. Szenvedély és önuralom. Akiben nincs elszántság, a megvalósításhoz kitartás és önfegyelem, az soha nem fog repülni. Őt soha nem fogod megtanítani repülni.

Hogy fuldoklom-e még, vagy már kidugtam a fejem a vízből és nyitott szájjal kapkodok levegő után, még nem tudom. Majd a következő váratlan történésnél kiderül.

Szerző

A nevem Weitz Teréz. Bő három évtizedes német nyelvtanári, 20 éves nyelvvizsga előkészítő és 20 éves szinkrontolmács tapasztalatom alapján fejlesztettem ki az egyéni tanulási-nyelvtanítási módszeremet.