Miért tanulj meg tanulni?

 

3 év múlva a tudásod a felét éri. Aki abbahagyja a tanulást, úgy jár, mint a madár, ami elérte a magasságot és felhagy a repüléssel, mert úgy gondolja, már tud repülni.

 

3 ok, amiért tanulnod kell

 

Első érv:

Ott tart a tudomány, hogy 3 évente megduplázódik a tudás. Tehát 3 év múlva a jelenlegi tudásod már csak a felét éri. 20 év múlva pedig 1% -ra csökken.

Nézzük a telefont. 25 évig tartott, hogy 50 millió ember elérje. A Facebook 5 nap alatt ért el 50 millió embert. Ma egyes jól sikerült appokat, egyetlen nap alatt töltenek le 50 millióan.

Aki az okos telefont, számítógépet nem tudja kezelni, szinte életképtelenné válik. Hisz a legalapvetőbb dolgokat is azon keresztül intézzük. Mindig nem kérhetsz meg valakit, hogy csinálja meg neked. Emlékszem arra, amikor tőlem jóval idősebb barátom úgy kb. 20 évvel ezelőtt meg akart tanítani a számítógép alapjaira. Tiltakoztam. Nekem erre nincs szükségem! Én elboldogulok nélküle. Milyen jó, hogy mégis rászántam magam. Bár akkor a kényszer vitt rá. Ez a tudás nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyok. Tudásomat csak a teremben tudnám átadni. Nem videó csatornán, blogban, hírlevélben. És ez csak egy falat.

Második érv:

Aki tud, az a saját álmait éli. Aki nem tud, az mások álmait teljesíti. Hahó! Ne fuss el! Mert ez igaz.

Tegyük fel, hogy jól tudsz sütni. Nem kiválóan, hanem csak jól. Hol fogsz dolgozni? Egy jól menő cukrászdában. A tulajának volt egy álma. Te pedig segítesz neki megvalósítani. Függsz tőle. Minden téren. Munkaidő, bánásmód, fizetés. De ha kiváló lennél! Nem hagyod abba a tanulást azzal, hogy levizsgáztál, akkor megvalósíthatod az álmaid. Ha pedig nyelveket is beszélsz, akkor akár külföldön. Még több lehetőséged van. Még többet tanulhatsz. Nem feltétlenül kell vállalkozónak lenned. Nem erről van szó. De lehetsz a főcukrász. Aki irányítja azt, aki megállt a tanulással. Akire a tulajnak szüksége van annyira, hogy ő függ tőled.

Harmadik érv:

A szegények és gazdagok közti olló félre van értve. Köztük a tudásban nyílt nagyra az olló.

munka X tudás = egyenlő fizetés. A tudás az, ami az órabéred értékét emeli. A munkát nem tudod megsokszorozni. Azt fizetik legrosszabbul. Azért, hogy világos legyen és ne sértődjön meg senki, az én példámat hozom. Dolgozhatnék iskolában. Nem tudom, mennyi lenne most az órabérem. De biztosan csak annyi, amennyi hónap végéig lenne elég. Mivel szenvedélyem a tanítás, minden időmben tanulom azt, hogyan kell tanulni. Ezért lettem magántanár. Megnégyszerezve az órabért. De a tanulást még most sem hagytam abba. Tudásom a témában kiemelkedő. Tudásom el tudom adni sokkal szélesebb körben, mint a nyelvóraadás. Viszont ha nem lenne az ismeretem, kommunikációs készségem és még ezer minden a legeslegjobbak közt, akkor nem tudnám eladni. Napjaim minden percében vagy tanulok, vagy tanítok. És ez így lesz, míg haza nem térek, beteljesítve küldetésem.

 

Tudás magyarul csak egy szó

 

Ez nagy baj. Más nyelven a tudásnak két szintje van. wissen- können, know- can. Magyarul nem teszünk különbséget abban, hogy hol tartunk. Ez baromi nagy hiba. Elméleti tudás után jön a gyakorlati. Csak a gyakorlati tudásnak van eredménye. Semmit ne tanulj meg, ami csak wissen/know. Nincs értelme, ha csak tudni akarsz. Ne állj meg ott. Vidd el a képességig.

Hogyan? Menete így legyen: TUDNI, GYAKORLI, TUDNI – KÉPESSÉG.  Látod! Nem tudom jól kifejezni.

 

Az iskolában romlott el

 

Amíg kicsi voltál, szerettél tanulni. Kíváncsi, kreatív voltál. Nem volt elég, hogy csak tudod, ki is akartad próbálni. Hibáztál és hibáztál és újra csak hibáztál. De megcsináltad. Megtanultad. Így tanultál meg járni, biciklizni, beszélni.

Az iskolában jött az első sokk. A hibázás rossz dolog. Nem volt szabad hibázni. Azért járt a rossz jegy. Otthon a bünti.

Hibázás= buta vagyok, béna vagyok, leégek, szégyen. Ettől akar az elméd megvédeni. Ezért nem szeretsz, akarsz gyakorolni. Mert hibázni fogsz. Naná, hogy hibázni fogsz. A hibázás visz előre. Csak a hibából tudsz megtanulni bármit. A nemgyakorlásból, nemcsinálásból leszel a nagy senki. Főként a saját szemedben. Én arra biztatlak, hogy HIBÁZZ! Utána pedig tanulj a hibáidból, ne szégyenként éld meg. Ismered a mondást. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

 

24 óra alatt meg tudsz tanulni egy dolgot

 

Egy dologban jó lehetsz 24 óra tanulással. Nem kiváló, de kompetens. Meg tudsz tanulni szépen beszélni. Egy hangszeren játszani, festeni, eladni, előadni, varrni, írni…bármit meg tudsz tanulni. De ennek van 4 lépése.

MIÉRT – Első a motiváció. Járj utána, miért akarod azt tudni. Addig tedd fel magadnak a kérdést, amíg konkrét választ nem kapsz.

Éppen 1 órája hívott egy férfi Németországból. Segítsek neki használni a szókártyákat. Kérdeztem, hogy miért akar németül tanulni.

-Mert kell a munkámhoz.

-Miért kell a munkádhoz?

– Hogy tudjak beszélni a kollégákkal és főnökökkel.

-Miért akarsz tudni velük beszélni?

-Hogy jobb munkát végezzek.

-Miért akarsz jobb munkát végezni?

-Hogy többet keressek.

-Miért akarsz többet keresni?

-Hogy biztonságban érezzem magam és eltartsam a családom.

Most értünk el a célhoz.

 

MIT – El kell tudni döntened, hogy mi az a 3-5 legfontosabb dolog, most, amit azonnal meg kell tanulnod.

 

HOGYAN- Nem szabad magolni. Az agyad olyan, mint egy műszer. Egy olyan műszer, amit ha meg lehetne venni, nem tudnád megfizetni. Mert egy gép sose fog érezni. A tanulás pedig akkor lesz eredményes, ha pozitív érzelemhez kötött. Szükséged van HASZNÁLATI UTASÍTÁSRA AZ AGYADHOZ. De ha te az iskolában, szüleidtől ezt megkaptad, akkor jó. J Az a gyanúm viszont, hogy nem.

 

MIKOR – Legyen fix tanulóidőd. Beírva a naptáradba, napirendedbe. Különben marad a „majd holnap”. FONTOS! Mindig csak annyit tanulj, amennyit utána be is gyakorolsz. Tanulás> gyakorlás> gyakorlati tudás. Csak ennek van értelme.
 

Tanulj meg tanulni

 

Ma már mindent meg lehet tanulni a netről. De egy ilyen komlex agyműködéshez illeszkedő tanulási módszertan összebogarászása minimum 400 óra. Vagy akár 2400 óra. Akkor még mindig nem tudod, hogy melyik az, ami tényleg hasznos.

Ha mégis összekerested, amit tudnod kell, akkor azt fel kell építened. Lépésről lépésre. Már megszámolni sem tudom hány jobb agyféltekés tanulás tréninget tartottam, de mindig javítok rajta. Sosem lesz kész. Hisz most is 3 új kötet vár rám a témában. Valaki meg is kérdezte tőlem a múltkor:

-Tercsi! Van, amit te még nem tudsz?

-Persze. Mindig. A kutatások folynak. Jönnek az újabb eredmények. De legtöbbször ugyanazt olvasom, csak kicsit más megvilágításban és jobban összeáll a kép a fejemben. Megvilágosodom a mit miértekben. És különben is. A legjobb akarok lenni.

Tehát, ha meg akarsz tanulni tanulni, akkor ajánlom magam, tudásom. Már online változatban is elérhető a 2 napos jobb agyféltekés tanulás tréning.

Ha személyesen szeretnél megismerni, akkor gyere el egy tréningemre. A kurzusaim jók. Miért? Mert kimutatható eredményt hoznak.

A szerzőről