Az ember genetikája nem változott évezredek óta. A gyermek, amikor világra jön, megkap mindent ahhoz, hogy életben maradjon. Ebbe a mindenbe tudd belegondolni tényleg a végtelen lehetőséget. A genetika nem tudja, mire lesz szüksége annak a kis lénynek, hogy élhessen.
Azt, hogy a végtelen lehetőségek tárházából idővel mi marad meg, az határozza meg, hova születik. Teljesen más adottságokra van szüksége az Afrikában született gyermeknek, mint a nyugati civilizációban. Amire nincs szükség, azt idővel elfelejti.
Minden gyermek egy tanulógép.
Elképesztő gyorsasággal tanul meg járni, beszélni, a semmiből. Kíváncsiak, kutatók, megoldáskeresők, alkotók, kis művészek. Akkor vannak elemükben, amikor játszhatnak. Sajnos a felnőtt úgy gondol ennek ellenére a gyermekre, hogy ez a 0 pont, a primitív stádium. Segíteni kell őt felnőni.
De hogyan? Hasonlít. A társadalmi elvárás a mérce. Ha a barátok gyereke már emeli a fejét és az övé nem, akkor megijed, sőt szégyent érez. Fordítva? A korábban fejlődő gyermek szülője büszke a kicsinyére. Ő több, jobb, ügyesebb. Ezeket a nonverbális jeleket a pár napos, hetes csecsemő már veszi. Akkor kapok mosolyt, szeretetet, ha ezt meg ezt tudom.
Iskolai elvárások kontra személyiség
A helyzet fokozódik, amint óvodába, iskolába kerül. Létezik egy szabályrendszer, nevezzük oktatási rendszernek, melyet valakik megszabtak. Ehhez mérnek minden gyermeket. Az a gyerek, aki kilóg a sorból, nem teljesíti a művi elvárásokat, azt problémásnak nyilvánítják, végleg megpecsételve a sorsát. Pedig az a másság nem más, mint személyiségjegy. Lehet, hogy a kézügyessége kiváló, de nehezen tanul meg olvasni. Lehet, hogy táncosnak született és nem matematikusnak.
A matematika befogadására 10 éves korban érik meg egy gyermek
Apropó! A lengyel neurobiológus, Marek Katzmarczyk rájött arra, hogy 10 éves korban képes egy gyermek a matek befogadására. Ehelyett már óvodában számoltatják. Ebből lesz a traumatikus élmény a matek irányába. S ha valaki korábban érik? Őt matekzseninek látják, s azzá is válik.
Minden gyermek más-más ritmusban érik.
Ezt a ritmust hagyják figyelmen kívül.
Minden gyermek valamilyen adottsággal születik. Azonban a felnőttek megszabják, hogy mely adottság hasznos, melyik haszontalan. Sőt, a szülő nem is tudja saját gyermekéről, hogy milyen tehetséget hozott magával. Végül is honnan tudná, hisz ő saját magát sem ismeri.
Növekedhetne a gyermek égig érő, dús, árnyat adó, bölcs tölgyfává. Ehelyett mi lesz belőle? Kávéscsészében elférő, visszametszett bonsai.
A gyerek imád tanulni.
Hogyan lehetséges, hogy az iskola veszi el tőle a tanulás örömét?
Információt töltenek a fejébe. Pedig szívesen tanulna magától olyat, ami iránt elragadtatást érez. Szívná magába, mint a szivacs. Pozitív érzelemmel, belülről fakadó akarással, mert bizony motiválni nem lehet senkit. Sem büntetéssel, sem jutalmazással. A motiváció vagy belülről fakad, vagy csak pislákol és kihuny.
Hogyan lehet megtartani a tanulás iránti örömöt?
Ismerned kell a teremtő célját. Gyermekednek adott adottságot, tehetséget. Ezt kell kiderítened, kiderítenetek, és nem foglalkozni az elvárásokkal, csak annyiban, amennyire alkalmazkodni szükséges hozzá.
Egy téves tudást kell helyre tenni.
Azt hiszed, a gyermeked akkor lesz boldog, ha valakivé válik.
Dehogy! Ő már most valaki. Azt kell együtt kibontakoztatni. Szüksége lesz a virágba boruláshoz egyéb tudásra. Ennek ő maga fog utánajárni.
Aki sose járt iskolába, André Stern előadásai, könyvei nyomán született az írás.
