Vonattal tartottam Németországba. Bécsben felszállt egy szőke, hosszú hajú lány. Udvariasan megkérdezte, hogy leülhet-e mellém. Azon nyomban elővette a jegyzetét. Olvasott, mint a villám. Mire Münchenbe értünk, végzett is a teljes vizsgaanyaggal. Színkiemelőzött.
Tanulási technika, ami csak az időt emészti
Arra gondoltam, vajon csinál-e még valamit ezzel az anyaggal. Vagy most kész, végzett vele? Joggal merült fel bennem a kérdés, hisz a rossz tanulás technikájának első ismérve, hogy a tanuló olvas, aláhúz és talán majd még néhányszor az aláhúzottat elolvassa. Hatékonysága szinte a nullával egyenlő, miközben jó sok időt emészt fel az újraolvasás.
Cél mégiscsak a hosszú távú tudás. Nem elméleti, hanem gyakorlati síkon, avagy megtapasztalás által. A sikeres ember mindig olvas. Sokat olvas.
Mire emlékszel a könyvből?
Annyi könyv jelenik meg manapság, amit már nem lehet követni. Ezért a hangoskönyvek jó megoldásnak tűnnek. De csak tűnnek, mert azon kívül, hogy skalpot gyűjtesz általa, kipipálhatod, hogy megvan, igazából nem túl sok haszna van. Mi marad meg belőle?
Egy keleti mondás szerint egy könyv után tízezer lépést kellene megtenni. Mit teszünk mi? Tízezer könyv után megteszünk egy lépést. Mi értendő ez alatt?
Hogy amit olvastál, azt ki kell dolgozni, megrágni, megemészteni. Alátámasztani és cáfolni a benne lévő gondolatokat. Ezt tette Charles Darwin is.
A tudás a kidolgozással kezdődik
Ahova el kell jutni a könyv feldolgozása után, azt elaborációnak hívják, azaz kidolgozásnak. Én minden könyvhöz, előadáshoz elmetérképes jegyzetet készítek. Azt gondoltam idáig, hogy ettől jobb módszer nincs is ahhoz, hogy valóban tudjak. De van! Most bukkantam rá, Sönke Ahrens: Das Zettelkasten- Prinzip című könyvére. Niclas Luhmannról ír. Hivatalnok volt és kidolgozta az egyedi kartonozó módszerét. Szociológia témakörrel foglalkozott és készített egy összefoglalót, amit megmutatott a Bielefeld Egyetem szociológia professzorának. Annyira meglepte Luhmann tudománya, hogy minden végzettség nélkül felkérte, hogy tanítson az egyetemen.
Luhmann 60 könyvet írt élete során. Zseninek tartották. Valójában a jegyzetelési technikája volt az, ami zsenivé tette. Amikor elolvastam, hogy csinálta, rájöttem, hogy az én módszerem miért nem olyan hatékony. Kahneman Nobel-díjas pszichológus szerint az agy egy asszociációs gép.
Az volt a bajom a könyvekkel, hogy egy könyvön belül az összefüggést ugyan átláttam, de a sok könyv összefüggéseit, találkozásait csak véletlenszerűen építette össze az elmém.
A zseniális jegyzetelési mód
Nos, ezt lehet összehozni az agyban immár tudatosan. Hogy jegyzetelt Luhmann?
- Napközben az automata gondolatait felírta. Persze nem mindet, hanem jól ki tudta szelektálni azokat, amelyek valamiért jelentősnek tűntek. Kb. hatot egy nap.
- Könyvekből kártyákra jegyzetelt. Röviden, nagyon lényegre törően. A kártyára a forrást is mindig feljegyezte. Egy gyűjtő dobozba témakörönként csoportosította ezeket a kártyákat.
- Majd a könyvek jegyzeteihez a saját véleményét is mellékelte egy újabb kártyán. Így tudta összefésülni a könyvek sokaságát és a saját gondolatait, egyetértéseit, ellentmondásait indokokkal.
Ezt a három jegyzetet aztán sokszor átolvasta és született meg az új mű. Ő is azt vallja, hogy egy könyv nem csak az ő érdeme, hanem mindazoké, akik elmélkedéseit elolvasta. Luhmann 90 ezer jegyzetet készített haláláig.
Olvass tolllal a kezedben
Szóval ez hiányzott nekem, hogy a könyvek is találkozzanak egymással, először csak a kártyákon, aztán a fejemben. Ne menjen veszendőbe semmi lényeges. Természetesen a kártyázást app segítségével is meg lehet oldani annak, aki azt jobban kedveli, mint a fizikait.
Benjamin Franklin idézettel zárom útravalóul: „Olvass tollal a kezedben.”
