Kész káosz
Úgy érzem soha nem volt még ekkora zavarodottság az iskola, a tanulás körül, mint most. Bár lehet, hogy ez téves érzet. De mindegy, hogy volt e vagy nem, attól még most létezik, és baromira foglalkozni kell vele.
Aláírom a bizonyítványt úgy, hogy nem nézek bele
Egyik nap megjelenik egy apa írása arról, hogy aláírta a gyermeke bizonyítványát, anélkül hogy megnézte volna milyen jegyek állnak az értesítőben. A gyermek félve nyújtotta oda azt, mert a tanár előre jelezte, hogy a szülők szomorúak lesznek, hisz lehetne sokkal jobb.
Apuka nem haraggal reagál a jegyekre. Azért nem, mert a rossz jegyek úgy születtek, hogy apa, anya sem tudta megoldani a matek feladatot, de még a könyvelő sem. Egy barát kiszámolta, tehát az nem a gyerek tudása. Volt év közben egyes, mely nem a tudásért járt. Kvázi, nem szidta le a gyereket, úgy ahogyan a tanár jósolta vagy – talán elvárta, mert nem a tudást tükrözi. És kérem igaza van.
A tesztpontszámok és eredmények kimutatják, hogy hol tartanak a diákok, de azt nem tudják megmutatni, hogy mi lehet belőlük. (Carol Dweck)
Védjük meg a tanárokat
Másnap egy másik cikk. Védjük meg a tanárokat. Ők nevelik a gyerekeinket. Mi mindent megtesznek értük, mi pedig nem becsüljük meg munkájukat. A gyermekeink sorsa nagy részben az ő kezükben van, hisz életük nagy részét az iskolában töltik.
Ha most lenne iskolás gyermekem, úgy érezném magam, mint a bolondok házában. Mi van?
Tudod, mi van? Mindkettőnek igazsága van. És egyiknek sincs igazsága. Mert nem csak fekete és fehér a világ, hanem színes. Ha még egyáltalán lehet nem feketén látni.
A tanárok elvesztették a bizalmat
Nem becsülik meg a szülők a tanárokat. Nem általánosítok, hisz én mondtam az imént, hogy színes a világ. Ezért azt mondom, egyre több az olyan szülő, aki nem bízik a tanárokban. Lenézik őket és ennek otthon a gyerek előtt hangot is adnak. Nem a levegőbe beszélek. Érzem, tapasztalom a különbséget. Pályám kezdetén, ha összehívtam egy szülői értekezletet, amit nem is annak hívtam, mert gyerekkel együtt jöttek, mondom jöttek. Mindenki. Ha valaki mégsem tudott jelen lenni, tuti biztos, hogy később megkeresett. Teljes mértékű bizalmat éreztem a szülők és a diákok részéről. Nem volt olyan hét, hogy ne érdeklődött volna egy anyuka a gyerek haladása iránt. Telefonon, vagy felkeresett.
5-6 éve alig-alig történik ilyen. Pedig a kapcsolatfelvétel is egyszerűbbé vált. Nem tudok mást mondani, mint amit érzek, veszítem el a bizalmat napról napra, évről évre. És ezt hallom pedagógus társaim részéről is.
Túl vannak terhelve a diákok?
Még a csapból is ez folyik. És valóban. Napi 7-8 tanóra, embertelen. Felháborító, gyötrelmes. És maga a tanulás suli után kellene, hogy jöjjön. Amikor mi voltunk diákok, még gimiben sem volt soha 6 óránál több tanóránk egy nap.
De érdemes elgondolkodni azon is, hogy némely versenyszerűen sportoló, zenét, táncot tanuló gyerek a rengeteg pluszóra mellett is győzi a tanulást. Nem is akárhogyan. Ők mit tesznek másként?
Beszélgettem magántanulók szüleivel. Napi 2-4 órában tanulják meg az anyagot, utána kiválóan vizsgáznak belőle. Ebben benne van a tanóra és a megtanulás is. Ugyanezt iskolában 12 éven keresztül napi 6-8 órában???
Biztos, hogy több a tananyag, mint régen?
Én nyelvtanítás szempontjából látom a helyzetet. Ma 1/3-át tanítom annak, mint 15 évvel ezelőtt. A mai nyelvvizsga szint meg sem közelíti a korábbit. Viccesen hallottam is Origolight vizsga. Idősebb kollégák is alátámasztják azt, amit állítok. Régen több volt. De a mostani mennyiség is elvégezhetetlen minőségi munkával.
Mit tanulnak a gyerekek?
Rengeteg feleslegeset. Nem a koruknak megfelelő anyagot. Csupa- csupa elméletet. Lexikális tudást és nem gyakorlati képességet. És valóban sok. Mert csak öntik az agyakba az információt, meg van szabva óráról órára a tempó. Sem teret, sem időt nem hagyva annak, hogy gondolkodjanak. Az viszont meg van szabva, hogy mit gondoljanak.
Hadd meséljek egy igen tanulságos sztorit
Nem egyedi! A problémával nap, mint nap megküzdünk.
Beszélgetek a diákkal. Illetve csak beszélgetnénk, mert gondolkodás nélkül, találgatva mondja a válaszokat. Mintha a vadász ülne a lesen és vaktában lövöldözve bízna a szerencsében, hogy egy vadkan belefut a golyóba. Megállítom.
– Gondolkozz, mielőtt megszólalsz.
Először eltekint fölöttem, néz a semmibe. Majd kis idő múlva a szemembe néz, megszólal:
– Tercsi néni, azt hogy kell?
Olvasom a magyar tanárok állásfoglalását, az alaptantervről. Te jó ég! Ha ennek csak a fele igaz, akkor még rosszabb lesz a helyzet, mint ami most van. Az óraszámot csökkentik, de a tananyagot nem.
Vass Vilmos oktatáskutató: “egyszerű ismeretközvetítésről szól, nyilvánvalóan gondolkodásmentes iskolát képzeltek el. Elsősorban a gimnáziumra igaz, de az általános iskolában is alapvetően elavult pedagógiai módszereket erősít, a diktálást és a magolást.”
Mindenki mondja a magáét és semmi sem változik
Illetve van, ami változott. Hirtelen és óriásit. A világ. Az információrobbanás után nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
Tényleg csak néhány szempontra szeretnék rávilágítani.
A diákok iskolában töltött ideje megnövekedett. Miközben belépett az életükbe a virtuális világ. A fennmaradó idejük nagy részét ott töltik. Napi 1-2 órát szörfölgetnek a szósöl média oldalakon. Hétvégén akár 4-5 órát is. El is csodálkozom azon, ezt hogy tudják megoldani. De a számok nem hazudnak. Megnéztük a telefonokon az ott töltött időt.
Kérdem én! Megtanította őket valaki az idejüket beosztani? Mert a szülő biztosan nem, hisz neki is új ez a helyzet. Ez egy új nevelési szempont. Meg egyébként is. Bizony közülük is sokan ott élik fél életüket.
Kérdem én! Megtanította őket valaki tanulni abban a világban, amikor zúdul ránk az információ, mint az áradat? Az agy nem gondolkodásra termett, hanem arra, hogy életben tartsa a testet és szórakoztassa az embert. Azt válassza, ami neki jó és élvezetes. Vagyis a tanuló kedvenc youtuber videója biztosan kisöpri a magyar órán tanultakat. Még ki sem tette a lábát az osztályteremből a folyosóra, az ott hallottak 90%-a elszállt. Hacsak…..A tanáron múlik.
Kérdem én! Megtanította őket valaki arra, hogyan kellene tanulni? Hogyan működik az agy tanulás közben? Hogyan lehet megtanulni gondolkodni? Sőt! Hogyan lehet nem csak előre gondolkodni, hanem mondjuk beszéd közben is? Mert ilyen kutatások folynak ám világszerte. Ki tud róla? Szülő? Tanár? Gyerek? Hát nem ezzel kellene kezdeni?
Mindenkinek igaza van és senkinek sincsen igaza
A szülők, tanárok vitái féligazságok. Nem lehet általánosságként kijelenteni, hogy rossz az iskola. Rosszak a tanárok és rosszak a szülők.
Igazság mégis van.
Elképesztő nagyot változott a világ. A fejlődés során mindig az maradt fenn, aki a változásokhoz alkalmazkodni tudott. Itt az idő alkalmazkodni.
A körülményeken senki sem tud változtatni. Csak és csakis azon, ahogyan reagálsz a helyzetre. Kár egymásra mutogatni. Sehová sem visz. Ha kifelé mutogatsz, azzal eladod a függetlenséget, a szabadságod. Mert elfogadod azt, hogy a probléma megoldásáért nem tehetsz semmit. Felmented magad az alól, hogy cselekedj. Nézz magadba. Mélyen meglátod, hogy igazából ez nem a tehetetlenség, hanem a nem akarás. A nem akarásnak emberfeletti ereje van. A nem akarás az nem más, mint önbecsapás. Függetlennek érzed magad, mintha te irányítanád az eseményeket, az életed. Pedig már régen lefordultál a futószalagról, ahol sablonosra szabtak.
De soha sincs késő felébredni
Soha sincs késő megtanítani a gyerekeidet tanulni, sok szemszögből vizsgálódni és gondolkodni. Ne csak a tanároktól várd a megoldást.
Soha sincs késő pedagógusnak megtanítani gondolkodni, láttatni. Kérdőjellel s nem ponttal zárni az órát. ” Kritikai és nem mérlegelő gondolkodásra késztetni.”
