Hozzászólás most!

Tanulj meg koncentrálni egy egyszerű gyakorlattal

koncentráció

 

Aki nem tud figyelni, az nem tud tanulni sem. Gondolj bele ebbe a képletbe.

FIGYELEM = TANULÁS

Olvasol, olvasol, kijegyzetelsz, miközben figyelmed teljesen másutt jár. Előadáson ülsz, hallod, hogy beszél valaki, de figyelmed másutt jár. Mit is mondok, hogy jár? Száguldozik, mint a sugárhajtású repülőgép, egyik helyről a másikra, múltba, s a másik pillanatban már a jövőben van. Mindeközben az érzelmek teljes skáláját megmozgatod. Szomorúságtól kezdve elkeseredettségen át, eljutsz az örömig, boldogságig.

Nem tudsz koncentrálni

 

Mindig is mérték azt, hogy hány percet képes az ember koncentrálni. John Medina, molekuláris biológus, a Washingtoni Állami Egyetem tanára is mérte az összpontosító képesség idejét. Neki igencsak érdekfeszítőek voltak az előadásai. Még jóval az okostelefonok megjelenése előtt lemérte, hogy diákjai 10 percnél többet nem tudnak figyelni az előadására.

Ó, micsoda aranykor volt az a maihoz képest. Ma egy átlagember 3,5-5 másodpercet tud figyelni, igazából kevesebbet, mint egy aranyhal. Ennyi idő alatt még egy mondatot sem lehet koncentráltan elolvasni, nemhogy megérteni.

Miben vagy jó? Figyelemelterelésben vagy a legkiválóbb.

Azt csinálod egész nap, 13-14 órán keresztül, a hét minden napján. S ha valamit ennyit gyakorolsz, akkor abban bizony jó leszel! Sőt, a legkiválóbban végzett tevékenységed lesz.

Hogyan kell koncentrálni?

 

Eszembe jutott egy gyermekkori jelenet. Valami rosszat tettem az oviban és sarokba kellett állnom. Azt mondta az óvó néni, hogy szégyelljem magam. Ahogy ott álldogáltam és próbáltam a szégyellést, rájöttem, hogy nem tudom, hogy kell azt csinálni.

Így van ez a koncentrációval is. Folyton azt hallottad gyerekkorodban, hogy koncentrálj. Szüleidtől, tanáraidtól is.

Ha van gyermeked, biztosan te is ezt mondod neki. Már megint nem figyeltél. Figyelj oda, koncentrálj!  Megkérdezte már tőled a gyermeked, hogyan kell koncentrálni?

Te megkérdezted magadtól, hogy hogyan kell koncentrálni?

A koncentráció tanulható

 

Gyakorlással igen magas szintre hozhatod. Hisz a figyelemelterelést is megtanultad. Ha tanítanák az iskolában, vagy te tudnád, hogyan kell fókuszálni és megtanítanád a gyerekednek, közösen gyakorolnátok, bizony nem lenne baj a figyelemmel, a tanulással. De még a vágyak manifesztálásával sem, hiszen az is színtiszta koncentráció.

Nem lenne annyi ADHD-s, figyelemzavaros gyermek, s nem kellene őket benyugtatózni.

Az elme és a figyelem két külön dolog

 

Képzeld el az elméd úgy, mintha egy kiterített térkép lenne. Minden, amit életedben átéltél, láttál, megéltél, megtanultál, az egy kis városka ezen a hatalmas térképen.

A figyelmed pedig egy elemlámpa, egy nagyon erős fényű elemlámpa. A kezedben tartod bekapcsolva, és tőled függ, hova világítasz, melyik városkára. Mivel akaratlanul teszed, ezért cikázik ide-oda. Másodpercek töredéke alatt jár be százezer kilométereket.

A lámpa tehát a te kezedben van. Te lehetnél ura annak, hova irányítod a fényt. Mégsem teszed.

Miért romlott zuhanásszerűen a koncentrációs képesség?

 

Az okostelefonodon is van „elemlámpa”. Bár a telefont a kezedben tartod, ezért annak az illúziónak a fogságában élsz, hogy te irányítasz. Egetverő tévedés.

A telefonod fénysugarát mások irányítják, oda világítanak, ahová akarják, hogy figyelj. Ha nem vagy tudatában ennek, átadod az irányítást nekik. Eladtad a szabadságod. Az önmagad irányításának képességét, a tanulási képességed, a céljaid elérésének a képességét.

Így tanul meg egyszerűen koncentrálni

 

Csukd be a szemed és figyelj a légzésedre. Érezd a levegő hűvösét az orrodban. Figyelj arra, ahogyan a combod érintkezik a székkel. Figyeld meg, hol takarja a ruha a bőrödet, hol van szabadon. Mi a különbség az érzetben?

Idézd fel gyerekszobádat, egyenként a bútorokat, a színt, a formát, mi volt a falon, mit szerettél csinálni a szobádban. Milyen érzés járt át akkor, amikor azt tehetted, amit szeretsz.

Végy a kezedbe képzeletben egy banánt, simítsd végig. Milyen a tapintása? Bontsd ki, könnyen, vagy nehezen töröd meg a végét. Hangja van, milyen. Szagold meg. Érezd az érett banán illatát. Most harapj bele. Halld a hangot, s érezd az ízét.

Ez a koncentráció?

 

Igen. Az elemlámpád fényét irányítottuk az elme-térképeden egy bizonyos pontra.

Mi van, ha nem tudod ott tartani a figyelmed? Semmi. Vedd észre és vidd vissza. Gyakorold. Egyre hosszabban tudod a fókuszodat ott tartani, ahová világítasz.

Gyakorold az életben is. Ha a párod, gyereked hozzád szól, irányítsd fényed, figyelmed arra, amit mond. Mintha egy fejlámpa lenne rajtad. Figyelj rájuk. Minden idegsejteddel. Ne cikáztasd a fénysugarat.

Tanítsd meg gyermekednek és csináljátok együtt a koncentrációs gyakorlatokat.

Bárhol végezhető. Váljon szokásoddá. Váljon szokásotokká.

Mi történik, ha megtanultok figyelni?

 

Meg fog változni az életetek. Garantálom.

Aki figyelni tud, az tanulni tud.

Aki tanulni tud, fejlődni tud.

Aki fejlődni tud, gondolkodni tud.

Aki gondolkodni tud, képes saját életének irányítását kézben tartani.

A változás belülről indul.

 

Kérsz még több koncentrációt fejlesztő gyakorlatot?

7 db –ért kattints ide >>

 

A blogot felolvasom hangosan. Katt ide, ha hallani is szeretnéd >>

Szerző

A nevem Weitz Teréz. Bő három évtizedes német nyelvtanári, 25 éves nyelvvizsga előkészítő és 20 éves szinkrontolmács tapasztalatom alapján fejlesztettem ki az egyéni tanulási-nyelvtanítási módszeremet.
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük