Élt valamikor mostanában egy ország széli kis faluban egy család. Nap mint nap keményen küzdött a földeken. Mindhiába. Egyre kevesebb jutott az asztalra. Egyszer így szólt az apa a fiaihoz.
– Itt a falu megett’ van egy hegy. Azt mesélték egykoron, hogy bizony abban a hegyben arany van. A hegy lábánál fakad egy forrás. Aki kitartó és átmossa a kavicsokat, aranyrögökre talál. Próbáljátok meg, hátha jobb életetek lesz, mint nekünk.
Úgy is lett. A két fiú fogta magát, felszerelkezett aranymosó szitával és kiültek a sziklára, szorgalmasan mosták a legördülő üledéket. Gyűltek az aranyrögök. Örültek a fiúk. Hogyne örültek volna! Hisz látták a szebb jövőt. Kitörhetnek a szegénységből. Igen ám, de jött a klímaváltozás. Hirtelen égszakadás, földindulás. A lezúduló ár elmosta a nehezen kibányászott aranyszemeket. Ekkor a kisebb fiú gondolt egyet. Védelembe helyezte aranyköveit. Számított arra, hogy ez most mán’ így lesz. Jön az ár. A nagyobbik nem foglalkozott vele. Csak gyűjtögetett és gyűjtögetett, bízván benne, hogy marad a jó idő és gyűlik az arany halomba.
De nem így lett. Egyre többször, egyre nagyobb viharok jöttek. Lassacskán már egész álló nap csak esett, de hevesen ám. A kisebbik fiú minden este hazavitte a kincseit. Otthon is még dédelgette, csiszolgatta őket. Csak úgy csillogott villogott a gyűjteménye. Mire felcseperedett, összegyűjtött annyi értékes aranyrögöt, hogy elindulhatott a világba szerencsét próbálni.
A nagyobbik pedig még most is ott ül az aranyhegy lábánál. Csattog, villámlik körülötte az ég. A zuhatag pedig estére elmossa az egyre nehezebben, kínkeserves munkával összekapirgált aranyrögöcskéket. Már úgy hozzászokott, hogy észre sem veszi az egyre hevesebb zivatarok elsöprő erejét. De még mindig abban reménykedik, hogy holnap majd jobb lesz.
Közlök néhány tényt. Bízom benne, hogy ki tudlak ugrasztani a megfőtt béka szindrómából.
(A „megfőtt béka” szindróma egy egészen különös biológiai jelenség leírására szolgál: ha egy békát egy tál meleg vízbe helyeznek, azonnal kiugrik abból. Elviselhetetlenül kellemetlennek találja a meleget, és reflexszerűen változtatni akar helyzetén. Ha azonban ugyanazt a békát egy tál hideg vízbe rakják, majd a vizet lassan, fokozatosan melegítik, akkor a béka szinte megfőzhető. Az ok: egyszerűen nem érzékeli a víz hőmérsékletének fokozatos változását. Az eredetileg kellemesen hűvös, majd lassan egyre melegebbé, végül forróvá váló vízben mozdulatlanul heverő béka helyzetét szinte valamennyien – egyének és szervezetek egyaránt – átélhetik. Tudatunk átsiklik környezetünk apró, és kezdetben alig érzékelhető figyelmeztető jelzései felett. Nem érzékeljük egy barátság meglazulását, egy szerelmi kapcsolat elhidegülését. Elkerüli figyelmünket házasságunk a mindennapok unalmába való beleszürkülése, átsiklunk gyermekeinkkel, vagy szüleinkkel való találkozások ritkulásán, hozzászokunk munkánk növekvő monotonitásához, és nem érezzünk gondnak üzleti partnerünkkel való konfliktusaink növekedését. A vállalatok éppen így, nem érzékelik környezetük mind több elemének minőségi változását. Nem fogják fel vészjelként az elpártoló vevőket, a kilépő munkatársakat, a megerősödő versenytársakat, a romló nyereségességet, vagy éppen az egész iparágat sújtó „földcsuszamlás-szerű” technológiai változást. Ami azonban a legérdekesebb így vannak ezzel gyakran egész társadalmak is.”)
Marosán György
Hogy gondolhatja bárki is a fentiek ismeretében, hogy lehetséges még úgy tanulni, mint 10 évvel ezelőtt, az okostelefonok nélküli világban.
Hogy is gondolhatja még bárki is, hogy tanulási stratégia, tanulási technika nélkül agya eltárolja, ami annak munka, megerőltetés.
Hogy is gondolhatja bárki is, hogy a rövid távú memóriából, ahol csupán 5 hely van, nem mosódik ki észrevétlenül az elvont információ.
Hogy is gondolja bárki is, hogy megtervezett ismétlési ütem, ritmus nélkül az agya elviszi az infót a hosszú távúba.
Mérhetően zuhan. Első német óra az idén. Beszélgetünk a nyárról. Nagyon egyszerű kérdéssel indítok. NEM EGYEDI ESET!
– Voltál nyaralni? – rám szegeződő tekintet. Látom rajta, hogy csak néz. Nem jut el a tudatáig a kérdés. Újra felteszem. Lassan mondom.
– Voltál valahol nyáron a családoddal? – arckifejezésén semmi változás. Üres tekintet. Mimikájáról leolvasom, kezdi magát kényelmetlenül érezni.
– Hol voltál a nyáron?- próbálom másként, röviden.
– Nem értem a kérdést.- rebegi halkan. A stressz hormonok is megtették hatásukat. Blokkoltak.
– De igen! Érted. –mondom kedvesen. –Csak nem figyelsz rám. Miközben kérdezek, ezer más gondolatot gyártasz. Ezt nem lehet. Vagy figyelsz rám, vagy az elmédben ugráló 1000 vad majmocskára.
– Tényleg. Ez igaz.
– Oké, kérdezek megint. Nézz rám! Lassan mondom. Hol voltál nyaralni? –és végre jön a válasz.
– Mondhatok valamit? – meg sem várja, mit szólok, hadarva beszél. – Észrevettem magamon valamit. Képtelen vagyok odafigyelni a tanulásra. Nem tudok koncentrálni. Hiába akarok nagyon de nagyon. Nem megy. Már elviselhetetlenül szenvedek. Segítsen! A csapat minden tagja bólogat. Rám szegeződő tekintetek. Remény. Hátha van megoldás.
Mérhető eredmény. NEM EGYEDI ESET.
Hallásértés gyakorlat. Indítom a hanganyagot. Érdekes történet egy 100 éves indiai bácsiról, aki 92 évesen lefutotta a Maratont. Alapfokú szöveg. Rövid. Középfokúra készülőknek, bemelegítésként.
– Mit értettetek? – meg sem kellett volna kérdeznem, leolvastam a reakciót. Már akkor láttam a testbeszéden, amikor ment a szöveg. Nincsenek rajta. Abban azonban bíztam, hogy legalább a 100 éves és a Maraton meglesz. Nem volt.
– Rendben, olvassuk el a hozzá tartozó kérdéseket. Az majd segít. Kapaszkodó. Támpont. Megbeszéljük azt is, vajon miről lehet szó. Újra indítom. Válaszoljatok a kérdésekre. Egy valaki ír 2 szót.
Hiába is játszom le még 3x, nem a hallásértéssel van gond, hanem a koncentrációval. Nem tudnak még 30mp-ig sem rajta maradni. Egyetlen érzékszerven a halláson jut el hozzájuk a történet. Nem látják a beszélő száját. Nincs környezet, ami segíti behatárolni a témát. Csak a csupasz hang van. Nincs villódzó képsorozat! Nincs eksön!
Nem, nem azzal van a baj, hogy németül megy a sztori. Kipróbáltam magyarul is. 10 kérdésből 3 jó válasz.
Képzeld azt, hogy minden infó, ami eljut hozzád a nap minden órájában, percében, másodpercében, valamilyen hangot adna. Ebben a zúgásban, dübörgésben, lármában, zsivajban, ricsajban, dobolásban, morajlásban, kopácsolásban kellene élned. Mit hogy élned! Ta-nul-nod! Képletet, fogalmat, jogszabályt, elvont tényeket, összefüggéseket. Olyan tudást felépítened, mellyel kitűnsz a környezetből. Mellyel eladod magad a munkaerőpiacon. Mellyel életbiztonságot szerzel magadnak, családodnak. Mellyel hozzáadsz a világhoz.
Nem az információs társadalom a hibás. Nem hibás! Ez van. Normális folyamat. Nem lehet leállítani. Nem is szabad leállítani! Soha de soha nem volt még lehetőség arra, hogy mindenki számára elérhető legyen a tudás. Most bárki elérheti.
Mindig az fejlődik, halad, lesz okosabb, értelmesebb, aki meglátja, elfogadja a változást és megtanul ahhoz alkalmazkodni.
Ma egy nap alatt annyi információ termelődik, mint 2003-ig az emberi lét óta összesen. Vedd észre, hogy lassan szoktál hozzá, mint béka a fazékban.
Mit lehet tenni?
Meg kell tanulnod másképp tanulni. Meg kell tanulnod újra koncentrálni. Ha ezt megléped, már nagyon sokat tettél magadért, családodért.
Hogyan férj hozzá agyad nagyobb százalékához. Hogy légy okosabb. Magolás helyett holisztikus tanulás. Figyelem, koncentrácó, memória fejlesztése. Önismeret. Gyorstanulási módszerek. Motiváció fenntartása. Hogyan vizsgázz sikeresen. Hogyan alakíts ki új készségeket. Nyelvtanulás magolás nélkül.
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja
