Miért nem mondtam el?
Mert nekem automatikus, természetesen használom.
Rá kellett döbbennem, hogy a tanulónak nem, de ha megérti, nem tanulja többé rosszul a szavakat.
Amikor megtanultál magyarul egy szót gyerekkorodban, az érzéshez, érzékszervhez kötődött.
Víz.
Hallottad a csobogást. Láttad, érezted a kezeddel. Ezután jött hozzá a hangalak.
Az érzéshez jött!!
Az agyadban kialakult a magyar nyelv neuronhálója.
Ha hallod, hogy víz, az érzékszerveid is emlékeznek.
Neurológusok rájöttek, hogy az idegen nyelv hálója az agyban máshol van, mint az anyanyelvé.
Tehát akkor ott kell felépíteni egy ugyanolyan hálót, amilyen a magyar.
Ugyanúgy kellene eljárni.
Ezzel szemben hogy tanulod a szavakat?
A magyarhoz kötöd.
Víz = Wasser
Az agyban bemész a magyar szobába, amiből egy másik ajtón keresztül a németbe.
Erre neked nincs időd beszéd közben.
Be se szabadna menned a magyar szobába, hanem rögtön a németbe kellene.
Vagyis el kellene felejtened magyarul.
Amikor hallod, érzed, látod a vizet, akkor ennek a hangalaknak kell eszedbe jutnia: Wasser.
Ezt csinálják a kétnyelvű gyerekek is.
Az érzés azt mondja magyarul víz, németül Wasser.
Két szobában van a gyerek egyszerre.
Honnan tudja, melyikben van?
Személyhez köti. Anyuka van a magyar szobában, apuka a németben.
Az agy másik alapműködése, hogy minden újat már meglévő információhoz köt.
Ezért akarod a vízhez kötni, hogy Wasser.
Nem ahhoz kellene, hanem egy közös ponthoz.
Egy képben jelenjen meg a magyar és a német szó is.
A két szobát elválasztó ajtó nyitva van, és egyszerre látsz be mindkettőbe.
Nem mászkálsz ide-oda.
A hívószó technika ezt teszi.
Egy képben látod mindkét szót.
A kép telis-tele érzésekkel.
Huuu, nem tudom, hogy érted-e?
