Nem gondoltam volna, hogy a tanulás lehet öröm.
Andris története, aki két nap alatt megváltoztatta, amit a tanulásról hitt.
Andris 15 éves, most kezdte a gimnáziumot.
A szülei azért hozták el hozzám, mert látták: irdatlan mennyiségű tananyag vár rá, és alig marad szabadideje.
Nem volt rossz tanuló, csak fáradt, túlhajszolt és egyre kevésbé lelkes.
A szülők pontosan tudták, ha így folytatja, kiég még azelőtt, hogy igazán megtalálná önmagát.
Az ötös enneagram-típus – a Megfigyelő
Ahogy minden tréninget, Andris esetében is önismerettel kezdtük.
Kiderült, hogy ötös enneagram típus, vagyis a Megfigyelő.
Keveset beszél, de mindent lát, hall, elemez. Minden információt elraktároz, hihetetlenül széles tudásanyagot épít magában.
A mai iskolai közeg azonban ritkán értékeli ezt.
Aki csendes, azt gyakran félreértik, alábecsülik.
Így lett Andrisból az a fiú, akit a társai bántanak, a tanárai nem ismernek igazán, és aki lassan elhitte, hogy ő kevesebb, mint a többiek.
Pedig már az első beszélgetésünkben éreztem:
Ez a fiú rendkívüli.
A szókincse, a tudása, az összefüggések iránti érzéke lenyűgöző volt.
„Kivenném az órarendből a rajzot és a zenét.”
Ahogy minden diákomtól, Andrástól is megkérdeztem:
– Miért jöttél hozzám, és mit változtatnál az iskolában, ha lehetne?
A válasza nagyon meglepett.
– Kivenném az órarendből a rajzot és a zenét.
– Miért? – kérdeztem csodálkozva.
– Mert értelmetlen és haszontalan.
Abban a pillanatban nem őrá, hanem a rendszerre haragudtam.
Elhitették vele, hogy ami nem mérhető, az értéktelen.
Hogy a zene, a művészet, a képzelet csak „felesleges játék”.
Pedig tudtam, hogy épp ezek, a jobb agyféltekéhez kapcsolódó készségek teszik lehetővé, hogy kreatívan, gyorsan és örömmel tanuljunk.
Megígértem neki:
„Két nap alatt bebizonyítom neked, hogy épp az ellenkezője igaz.
Amihez érzelem, kép és történet kapcsolódik, az az, ami örökre megmarad.”
„Nem hiszem, hogy a tanulás lehet öröm.”
A második meglepetés is hamar jött.
András őszintén kimondta:
– „Szkeptikus vagyok. Nem hiszem, hogy létezik olyan módszer, amivel könnyebben és örömmel lehet tanulni. A tanulás szenvedés.”
Innen indultunk.
És aztán… elindult a varázslat.
Elkezdtem fantáziaképekkel tanítani.
Nem elmagyaráztuk, hanem eljátszottuk, elképzeltük, megjelenítettük az anyagot.
Történeteket szőttünk, színeket, mozgást, érzelmet vittünk a tanulásba.
Először csak mosolygott, aztán kérdezett, végül belefeledkezett a folyamatba.
Úgy tanult, hogy közben elfelejtette, hogy tanul.
A matekképletet például képpé és jelenetté alakítottuk, és csak utólag árultam el neki, mit tanult meg.
Csak nézett:
– Tényleg? És ezt most már tudom is?
Igen. Tudta.
Nem magolva, hanem megértve, megjegyezve örökre.
A pillanat, amikor minden megváltozott
A tréning végére a szülei csak ültek és nézték, hogyan lett a csendes fiúból kíváncsi, önbizalommal teli kamasz.
Amikor megkérdeztem az édesanyját, honnan hallott rólam, elmosolyodott:
– Már régebben megvettem a Jobb-bal  jobban könyvedet. Tudtam, hogy ebben a módszerben sokkal több van. Akkor hívtalak, amikor olvastam a történetet arról a kislányról, aki a tréning végén azt mondta:
„Nem erre számítottam, anya, de jó, hogy elhoztál.”
És most, két nap után Andris is ugyanezt mondta.
– Nem gondoltam volna, hogy így is lehet tanulni. Örömmel.
Úgy, hogy nem is veszem észre, hogy tanulok.
Két nap.
Ennyi kellett ahhoz, hogy egy család élete megváltozzon.
Pozitív irányba.
Mit tanulhatsz ebből szülőként?
A mai gyerekek nem buták.
Nem lusták.
Csak fáradtak egy rendszerben, ami nem az agyuk működésére épül.
Ha megtanítjuk őket másképp tanulni, képekkel, fantáziával, érzelemmel, élménnyel,
akkor nemcsak a jegyeik javulnak, hanem az önbecsülésük is helyreáll.
A jobb agyféltekés tanulás nem csoda, hanem tudomány
és közben a legnagyobb ajándék, amit egy gyereknek adhatsz:
a hitet abban, hogy képes rá.
Családban tanulni, nem egymás ellen, hanem egymással
A tréningjeim egyik különlegessége, hogy nemcsak a gyerekek jönnek,
hanem a szülők is részt vesznek a folyamatban.
Ennek hatalmas ereje van.
A gyerek nem azt látja, hogy „csináld, fiam!”, hanem azt, hogy
„anya és apa is csinálja velem.”
És ez mindent megváltoztat.
Mert a gyerek példából tanul, nem prédikálásból.
A közös munka során a család enneagram elemzést is kap,
ami segít megérteni és elfogadni egymás működését.
A gyerek megtanulja, miért reagál úgy, ahogy,
a szülő pedig felismeri, hogy nem „rossz” a gyereke, csak másképp működik.
Ez az a pont, ahol eltűnnek a viták és a veszekedések a tanulás miatt.
A szülő már nem ellenőriz, hanem kísér.
A gyerek már nem védekezik, hanem kérdez.
És a tanulásból közös kaland lesz, nem háború.
Ha szeretnéd, hogy a tanulás otthon ne feszültség, hanem öröm forrása legyen,
ha hiszel abban, hogy a tudás nem csak a jegyekről, hanem a kapcsolatokról is szól,
akkor gyertek együtt.
Mert ha a szülő és a gyerek együtt tanul,
akkor otthon is együtt élnek,  könnyebben, szeretettel, megértésben.
 
								 
															




