Barion Pixel

Elmúltál 50 és úgy érzed, egyre nehezebben tanulsz?

 

– Rád találtam. Úgy örülök. – majd kis szünet. Nem is mutatkoztam be – és már hadarja is tovább. Falom a videóidat. Van remény! Értem. Én is tanulok most, de már elmúltam ötven. – fejezi be szabadkozva.

Mit takar ez a mondat? Oh, oly sok mindent olvasok belőle.

  • Elmúltam 50. Ilyen idős korban már nem szoktak tanulni.
  • Elmúltam 50. Ilyen idős korban már nem fog az agy.
  • Elmúltam 50. Ilyen idős korban már lefelé tart az élet.
  • Elmúltam 50, de talán mégse késő?

Hallgatok. Figyelmesen. S közben azt érzem, tudok tanácsot adni. Erőt, hitet, reményt. Ösztönből reagálok. Mintha csak 40 lennék. Vagy annál is fiatalabb. Amikor letesszük a „kagylót”, elmosolyodom. Figyu! Te majd 10 évvel idősebb vagy nála. De akkor nem ezt érzem.  Na meg máskor sem. Mert folyton rácsodálkozom a koromra.

Szóval azért ragadtam most tollat, hogy megnyugtassalak, utat, lehetőséget, megoldást mutassak.

50 év felett is van élet. Bármit meg tudsz tanulni, amit csak szeretnél.

 

Hogy a csudába történhet, hogy 50 évesen olykor 40-45 évesen öregnek érzi magát valaki a tanuláshoz? Rááll a leszállópályára. Elgondolkodtam.

Az önkorlátozó hiedelmek, a társadalmi beidegződések a bűnösök. Ők irányítják gondolataid magadról. 500 ezerszer gyorsabban reagálnak egy eseményre, mint a tudatos éned. Kvázi tudatalattid dönti el a sorsodat.

Szólások, melyek negatívan befolyásolják képességeid

 

Amit Jancsi meg nem tanult, nem tudja azt János (vagyis amit fiatalon nem ismertünk meg, nem szoktunk meg, azt idősebb korban sem sajátítjuk el);

Ahogy szokik Pali, úgy cselekszik Pál (ez is nagyjából hasonló gondolatot fejez ki);

Amit Misi tanul, Mihály sem felejti el (tehát ha gyermekkorunkban jól megtanulunk valamit, akkor ez felnőtt korunkra is megmarad, akkor is kamatoztathatjuk).

Téves tudományos eredmények.

 

Egész életed folyamán azt a tudományos tévhitet tároltad el, hogy az idegsejtek a kor előrehaladtával elpusztulnak. Újak nem születnek. Ezt le is fordítottad. Minél öregebb leszek, annál butább. Kikövezett út vezet a demenciához. Ha még a családban elő is fordult, akkor aztán senki sem ment meg tőle.

A felnőttek agyában is születnek új idegsejtek

 

Friss, tudományos felfedezés. (Nem halsz meg hülyén.) A hippokampusz az agyban egy hajcsathoz hasonló képződmény. Felelős az emlékezésért, gondolkodásért, tanulásért. Míg eddig azt hitték és hangoztatták a tudósok, hogy az idegsejtek a kor előrehaladtával elhalnak, mára megdőlt ezen állítás. Jupi. Érzed már a reményt?

Naponta 700 idegsejt születik, ha jól tartod őket. Gondolod, mi ez a milliárdhoz képest? Ugyan már! 50 éves korodra ezzel a tempóval az összes fiatalkorit lecserélted. Vagyis megdöntheted azt az önkorlátozó hiedelmed, miszerint elkerülhetetlen biológiai folyamat a butulás.

Számos tanulmány alátámasztja, hogy akár 70-80 évesen is lehet újat tanulni. Az apáca tanulmányról már én is beszámoltam. https://www.youtube.com/watch?v=ENAzpF0vKpc

Van egy másik igen meggyőző bizonyíték, amit egy idősek otthonában végeztek. Képzeld! Még vissza is fordítható a folyamat. Erről a könyvemben írok részletesen.

Összefoglalom:

 

Mit tudsz tenni, ha elmúltál 40-50-60-70 … ahhoz, hogy megőrizd a meglévőket és napi 700 idegsejtet teremts? Hogyan tartsd fiatalon az elméd?

Ezekkel  pusztítasz:

stressz

alvásmegvonás, rossz alvás

zsíros ételek

mozgáshiány

alkohol fogyasztás

puha ételek

 

Ezekkel teremtesz:

Tanulj és taníts. – Apáca tanulmány

Kerüld a stresszt. Meditálj naponta. Nem kell szó szerint meditálnod. Olyan tevékenység is, ami közben megéled a jelent, meditáció. Lehet akár főzés, sütés, takarítás, kreatívkodás. Bármi, ami által átszellemülsz.

Szex. De ne vidd túlzásba! Alvásmegvonással ne párosítsd. 🙂

Mozgás. Séta, kocogás, kerékpározás. Azoknak az egereknek a hippokampuszában, melyek kalitkájába futókereket tettek, 10x több fekete pontot (új idegsejtet) fotóztak le a tudósok.

Étkezéssel okosodj.

Csökkentsd a kalóriabevitelt.

Időnként iktass be böjti napot.

Csokit ehetsz mértékkel. (flavonoidok)

Egyél halat, használj olivaolajat.

Rágj. Kemény étel kell az agynak.

Igyál vörösbort.

Hogy élek én?

 

Azzal kezdtem, hogy én majd 10 évvel idősebb vagyok, mint az, aki a telefonban menti magát a kora miatt. Megvizsgáltam az életem, szokásaim, rutinjaim. Meg vagyok elégedve.

Reggel, ébredés után nem ugrom ki az ágyból. Még csukott szemmel átgondolom a napom. Megtapasztaltam, hogy ilyenkor vagyok a legkreatívabb.

Heti minimum 4-5 x kocogni megyek. Ki a természetbe, ameddig csak lehet. Télen futópadon. Közben előadást hallgatok. Mindig. Téma lelkiállapotomtól függ.

Tusolás után elmaradhatatlan a meditálás. Gunagriha, Sri Chinmoy a kedvenceim.

Jöhet a kreatív munka. Írás, tananyag készítés.

Heti 2-3 délután tanítok.

Étkezésemre nagyon figyelek. Most éppen a Yazio segít ebben.

Nem múlhat el nap úgy, hogy ne olvassak szakkönyvet. Ha csak 5 oldalt, akkor is.

Folyton vannak terveim. Ezeket le is írom. Rugalmasan alakítom, ahogy a változó események kívánják.

Gondolkodom. Gondolkodom a gondolataimon. Most már annyira automatikussá vált, hogy azonnal lecsapok az egó által kreált önromboló GOND-olatokra.

Éppen tegnap írtam össze azokat a képzéseket, amiket még ez évben és jövőre el akarok végezni.

Énidőm van. Ilyenkor rajzolok, festek, vagy megnézek egy tartalmas filmet.

Elmúltál 40-50-60-70-80

 

Ne szégyelld! Vállald. Tekints rá semlegesen. Tényleg nem számít a kor.

S ha egy komlett szerszámkészletet szeretnél az agyadhoz, gyere el egy képzésre, ahol memóriatrükkök garmadával mutatom meg Neked, hogy KÉPES vagy 50 felett is bármit megjegyezni, megtanulni. Élvezni az életed. Életvidám, fiatalos nagyszülőnek lenni. S ha sorsod kihívások elé állít, azokat hogyan elfogadón megoldani.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás