Barion Pixel

Az egyik legsúlyosabb emberi hiba. Vajon benned is megvan?

 

Sok szőlőnk volt. A szőlőmunka kemény. Fáradságos. Odafigyelést, törődést igényel. Nagypapám nyugdíjas volt én még csak cseperedő lányka. 10-12 év körül. Egész nyáron ketten jártunk a szőlőbe.

Horolni. Külön vittünk egy sort. Én gyorsan haladtam. Lehagytam nagypapát. A sor végén leültem pihenni. Még nevettem is rajta, hogy ő milyen lassú. Nem szólt. Csak mosolygott magában.

2 hét múlva, mikor a végére értünk a területeknek, kezdeni kellett elölről. Hisz a gaz nő, „mint a gaz.”Volt ám csodálkozás, amikor megláttam a sorokat. Az enyémben derékig ért a gaz, nagypapáéba csak kis gyengécske, épphogy gyomok. És bizony be kellett állnom a saját soromba. Örök lecke volt számomra.

A mai elromlott világ..

Ha valamit megkívánsz, egy kattintás, megrendeled és másnap házhoz jön. Kiszolgálnak. Mozdulnod sem kell érte. Ha 2 nap múlva nincs még birtokodban, már türelmetlen vagy. 3. napon felháborodsz.
Megveszed a dobozos kaját, beteszed a mikróba, 3 perc és előtted gőzölög az édesmindegy miteszel, mert ugyanolyan ízű valami.

Ha valamit nem tudsz, nem kell már könyvtárba menned, kutatómunkát végezni, egy kattintás és ott a válasz, a leírás, a bemutató.

Ha a családod messze külföldön él, akár több ezer km-re, nem kell postán 2 órát várnod az interurbán hívásra. Csörögsz és még látod is őket.

Élvezed. De tovább megyek, már nem csak élvezed, hanem úgy gondolsz rá, hogy ez Neked jár. A most, azonnal, de rögtön megszerzéshez alapvető emberi, törvényes jogod van.
Úgy érzem, lassan ott tartunk, hogy ha elveted a búzát és 2 hét múlva nem aratsz, felháborodva közlöd vele jogaid.

Pedig a türelem erény. A türelem erő. A türelem nevel. A türelem alázatossá, kitartóvá tesz.
Vajon miért ragadtam meg ezt a témát? Mert a türelmetlenség annyira elharapózott, hogy már fájdalmas negatív következményekkel jár.

Úgy élted eddigi életed, hogy nem tudtál jól tanulni. Magoltál, mantráztál.

Mutattam egy utat. Azt az utat, melynek a végén valódi, nem 2 napos tudásra teszel szert. Ámde nem tapsra működik. Lassú, lépésről lépésre folyamat. Nem lehet decemberben megtanulni a módszert és elvárni, hogy a januári vizsgák már kiválóak lesznek. Jobbak lesznek, ehhez nem fér kétség.

De még nem változtak meg a rossz, hasznavehetetlen mélyen gyökeret vert szokásaid.

– Nem csinálok elmetérképet, mert sokáig tart. Inkább megtanulom.
– „Megtanulod?” Hisz 3 nap múlva semmit sem tudsz belőle!
– Igen, tudom, de nincs nekem időm rajzolgatni.
– Nincs nekem időm szótanuláshoz kitalálgatni, hogy mihez kössem. Gyorsabb, ha
megtanulom.
– De másnapra elfelejted! Mégis?
– Mégis.

Választás. No, ehhez van mindenkinek joga. Mindenki, bárki, és Te is választhatsz. Gyorsan végigszáguldani a sorokon, oldalakon, könyveken. Lelkiismeret furdalást megnyugtatni. Ez is egy út.
A másik is az. Amit kínálok. Odafigyelve, tudatosan, gondolkodva. TÜRELEMMEL. Lassabb. De ennek
és csakis ennek van értelme. Mert a türelem tényleg rózsát terem.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás