Blog
Tanulás módszertan blog

A kitartás tanulható
Januárban megtelnek az edzőtermek. Február végére kiürülnek. Szeptemberben megtelnek a nyelviskolák, novemberre durván megcsappan a létszám. A tanulás tréningek után a lelkesedés atomrobbanásszerű. Három

Képesség, kreativitás, vizualizálás
A történelem során mindig voltak nagy változások. Hatalmas fordulatok. Most is benne vagyunk a sűrűjében. Óriási átalakuláson megyünk keresztül. Talán Popper Péter szavai adják

Honnan jönnek a gondolatok?
Emlékszel Te is az irodalom órákra, a vers és műelemzésre? Én nagyon szerettem. De gimiben mégsem voltam a tanár kedvence, sőt egyszer az is

Hogyan lehetsz okosabb?
Ki ne hallott volna Kulka János agyvérzéséről és annak következményéről. Biztosan láttad már beszélni is a logopédusa segítségével. Arcán látszott, hogy felfogta, tudja, mit

Jaj neked, ha nem tudsz koncentrálni
Az íjász három méterre áll a 80 centiméter átmérőjű szalmabála előtt. Feladata eltalálni a bálát. 3 évig gyakorolta. 5 percig készülődik. Tömegek nézik. Mi ebben

A stresszmentes tanulás 6 lépése
Miért leszel feszült a tanulástól? Ha stresszelsz a tanulástól, akkor mindent el is követtél, hogy úgy legyen. Jó, nem egyedül tetted, hanem külső tényezők

Hogyan legyél türelmesebb magadhoz?
– Sosem felejtem el azt a nagy boldogságot, ami sok-sok évvel ezelőtt történt. Éppen a házunkhoz vezető gázárkot ástam – igen én – amikor

Néha úgy szívemből megráznám..
Néha úgy szívemből megráznám azt, aki az oktatásért felelős. Megráznám az iskolaigazgatót is, a tanárokat, a szülőket és a diákokat. De nem rázogathatok, legfeljebb

Hogyan ne legyél fáradt?
Feltárom előtted, mitől vagy kimerült. Olyan egyszerűen betartható tippeket adok, amivel még este is marad tartalékenergiád.
Német módszertan blog

Elment a kedved a nyelvtanulástól?
Hozzáfogtál megtanulni egy nyelvet. Hajtott a VÁGY. Láttad a jövőképet. Barátokkal beszélgetsz. Bátran utazol, mert már nem akadály a kommunikáció. Jobb munkalehetőséget kapsz. Többet

Egyszerűen a feltételes módot németül – kezdőknek
A feltételes mód használatát a német tanulás elején érdemes átvenni. Nem kell belemélyedni, csak annyit tanulj meg, amivel nem lősz bakot. A fincsiségekre elég később

Így fogsz gond nélkül beszélni németül
„A legnagyobb problémát a beszéd okozza. Viszonylag jól megértek mindent, de amikor válaszolni akarok, nem jut eszembe semmi.” Hasonló nehézségekkel küzd sok- sok nyelvtanuló. Pedig

Túl bonyolultan fogalmazol, ezért nem tudod elmondani németül
Igen, ha magyarul túl bonyolultan fogalmazol, nem fogod tudni elmondani németül sem. Tegnap vásároltam itt ezt a hajszárítót, de otthon vettem észre, hogy nem működik,

TOP szótanuló technikák 4. rész
Avagy, hogy tanulják a szavakat a profik Itt a győztes! Összegyűjtöttem azokat a leghatékonyabb szótanuló technikákat, melyeket neurológusok és kognitív pszichológiával foglalkozó tudósok versenyeztettek meg.

TOP szótanuló technikák 3. rész
Avagy, hogy tanulják a szavakat a profik A dobogósok jönnek. Összegyűjtöttem azokat a leghatékonyabb szótanuló technikákat, melyeket neurológusok és kognitív pszichológiával foglalkozó tudósok versenyeztettek

TOP szótanuló technikák 2. rész
Avagy, hogy tanulják a szavakat a profik Az előző részben összefoglaltam azokat a hibákat, melyeket a nyelvtanuló szótanuláskor elkövet. Ezek a magolás és a stratégia,

TOP szótanuló technikák 1. rész
Avagy, hogy tanulják a szavakat a profik Bemutatom azokat a szótanuló technikákat, amelyek különböző kísérletek során a legjobb eredményeket hozták. Kvázi, hetekkel később is emlékeztek

Azért megy nehezen a német, mert hipnotizáltak
Nézek egy TV műsort. A moderátor egy fiatal lánnyal és egy fiatalemberrel beszélget. A lánynak csillog a szeme, miközben beszél. Beszél arról, hogy boldog. Azt