Barion Pixel

Hogyan lehetsz okosabb?

 

Ki ne hallott volna Kulka János agyvérzéséről és annak következményéről. Biztosan láttad már beszélni is a logopédusa segítségével. Arcán látszott, hogy felfogta, tudja, mit kérdez a riporter. Száját nyitja, válaszolna, erőlködik, de nem megy. Majd csak ennyit mond: Nem tudom.

Amikor olvastam Ulrich Warnke Kvantumfilozófia című könyvét, abban a két félteke közti munkamegosztást, azonnal a nagy színészünk jutott eszembe. A két féltekét egy árok választja el egymástól, azonban össze vannak kötve kb. 300 millió idegszállal. (Einstein felszeletelt agyában ebből többet találtak.)

Az 1960-as években végeztek egy kísérletet. Elvágták ezeket az idegszálakat, kaptak két izolált féltekét. A beszédért a bal félteke a felelős.

Akinek megszakadt a kapcsolata két féltekéje közt, nem tudta szavakkal kifejezni a tárgyakat, amiket látott.

Mire lehetnénk képesek, ha…

 

Gondolkodásra késztetlek, miután elolvastad ezt a részt a szinesztétákról és savantokról. Állj meg! Tedd fel majd magadnak az utolsó kérdést.

A szinesztéták egészen különlegesen használják a két féltekéjüket. Az A betűt például kéknek és hidegnek látják. Ugyanúgy, a zenei hangok is különböző színekben villódznak fel előttük. A számokat is színesre fordítják. Vagyis más érzékszervvel érzékelnek, mint mi. Orrukkal a számokat, fülükkel a színeket, a zenét pedig látják. Liszt, Kandinszkij és Szkrjabin is beszámolt arról, hogy gyakran ilyesformán érzékelnek.

A szinesztétáknak jelentősen magasabb az intelligenciahányadosuk, mint az átlagemberé.

De mi van az agyukban? A jobb agyfélteke dominál náluk, gyakran sérült a bal féltekéjük. Még valami iszonyat érdekes.

Alig használják az agykérget, ami ugyebár a logikus, elvont gondolkodás színtere. Viszont a limbikus rendszer, az ősi ösztönterület felettébb aktív náluk. Okosabbak az átlagnál, pedig nem is azt az agyterületet használják, ami a gondolkodásért felel.

Savantok

 

Nézzük a savantokat. Biztosan láttad az Esőember című filmet.

 

Igaz történeten alapszik. Kim Peck képes volt vastag telefonkönyvet kívülről megtanulni. Amikor leesett egy csomag fogpiszkáló, egy pillantás alatt megmondta, hány darab fekszik a földön. 12 000 könyvet tudott kívülről, hátulról előre is. 7 másodperc alatt tanult meg egy oldalt, és bármikor fel tudta mondani. Két könyvet tudott egyszerre olvasni. Egyiket az egyik szemével, a másikat a másikkal. Pár másodperc alatt megmondta, hogy 10-20 évvel ezelőtt, vagy a jövőben melyik dátum milyen napra esett, vagy esik.

 

Daniel Tammert három éves korában kapott epilepsziás rohamot és attól kezdve számzsonglőrködött. Hét nyelven beszélt.

 

Egy másik, megtanult finnül, arabul, mandarin nyelven, könyvekből, egyedül. Csakhogy hátulról előre kezdte a könyveket.

Stefan Wiltshire London felett repült egyetlen alkalommal, majd lerajzolta annak térképét emlékezetből.

Egy másik savant fel tudta sorolni egy óriás parkolóban álló összes autó rendszámát és gyártási idejét. Hoppá! Tette ezt úgy, hogy nem tudott olvasni.

 

Leslie Lemke egyetlen egyszer hallotta Csajkovszkij 1. zongoraversenyét és azonnal hibátlanul eljátszotta. Annak ellenére, hogy csupán egyetlen zongoraórát vett.

 

Michael Kearny tíz hónapos korában kezdett beszélni. Négy héttel később olvasott. Három évesen végzett az algebrával, 10 évesen érettségizett, 14 évesen elvégezte a biokémiát mesterszakon. Szakterülete a rákos sejtek növekedése.

 

Egy másik savant  megmondta édesapja halálának napját és annak okát, illetve minden más emberét is látta.

 

Egy következő, fel tudta sorolni, hogy diákévei alatt mely napokon mentek érte a szülei az iskolába. Egyébként iskolabusszal járt.

 

Azt is tudnunk kell róluk, hogy a savantok általában képtelenek az önálló életre. Ha az egyik oldalon többlet van, akkor a másikon deficit. Sokkal nagyobb mértékben használják a jobb féltekét, mint a balt, ami racionális elemző mindennapi gondolkodásért felel.

Jobb agyféltekét jobban

 

Azzal kezdtem, hogyan lehetsz okosabb. Egyértelmű a válasz. Használd ki jobban a jobb agyfélteke tudását. Hogyan? Ezt mutatom be a teljesen a gyakorlati könyvben Jobb-bal jobban – Két féltekés tanulás örömmel.

Mert nem jól van az, ahogyan most a nyugati világban élünk. Túlértékeljük a bal féltekét, túlizmosítottuk. Ez magával hozta, hogy a jobb agyfélteke ellustult.

Érzed a mai világban az önzést? Azt is , hogy alig van empátia? Nem működik jól az intuíció?

Hát kérem ezért. Mert az érzelmek a jobb agyféltekében laknak.

Jöjjön a kérdés, amin érdemes elgondolkodnod.

Hogy lehetséges, hogy a savantok tanulás nélkül ennyit tudnak, sőt többet, mint amit tudni lehetséges? Honnan tudják, amit tudnak?

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás