A középiskolában kisebb adagokban érkezett a tananyag, gyakrabban volt számonkérés, és a tanár sokkal jobban irányította, mit és mikor kell megtanulni. Az egyetemen egyszer csak ott van előtted több száz oldalnyi anyag, egyszerre több tárgyból kell készülnöd, közelednek a vizsgák, és senki nem mondja meg, hogy kedden pontosan mit tanulj meg.
Az egyetem nem egyszerűen több tananyagot ad. Sokkal nagyobb tanulási felelősséget is ad.
Az egyetemen már nem elég egyszerűen „leülni tanulni”. Neked kell eldöntened, mikor kezdesz hozzá, milyen sorrendben dolgozod fel az anyagot, hogyan ellenőrzöd magad, és mikor változtatsz módszert, ha azt látod, hogy valami nem működik.
Ezt nevezik önszabályozott tanulásnak, és nem egyszerűen egy jól hangzó pedagógiai fogalomról van szó.
Egy 2021-es metaelemzés 49 vizsgálat és 5786 egyetemista eredményeit foglalta össze. A kutatók azt találták, hogy az önszabályozott tanulás fejleszthető, és amikor az egyetemisták megtanulják tudatosabban irányítani a saját tanulási folyamatukat, javulnak a tanulási stratégiáik, nő a motivációjuk, és a tanulmányi eredményük is jobb lesz. Különösen fontosnak bizonyult az idő, a figyelem és maga a tanulási folyamat tudatos szabályozása.
A kutatás azért érdekes számomra, mert pontosan azt támasztja alá, amit a tanulóimnál újra és újra látok. Önmagában az, hogy valaki sok időt tölt a könyv fölött, még nem jelenti azt, hogy jól tanul.
Az önszabályozott tanulás lényege három nagyon egyszerű kérdésben összefoglalható:
Mit fogok megtanulni?
Honnan tudom, hogy valóban értem és tudom?
Mit változtatok, ha azt látom, hogy a módszerem nem működik?
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0361476X21000357?utm_source=chatgpt.com
Egy 600 oldalas könyvet nem ugyanúgy kell megtanulni, mint egy tízoldalas középiskolai leckét.
Középiskolás diákoknál figyeltem meg először, hogy úgy kezdenek tanulni, ahogy megtanulták. Szót fogadnak. Ez a feladat, ezt a leckét kell megtanulni, akkor fogjunk hozzá az olvasáshoz, és legyünk túl rajta minél hamarabb.
Az egyetemisták nagyon gyakran ugyanezt a rutint viszik tovább.
Amikor arra kérem őket, hogy mutassák meg nekem a tananyag felépítését, és azon belül azt is, hogy éppen hol tartanak, sokszor kiderül, hogy nem látják az egésznek a vázát. Sőt, gyakran még annak a résztételnek a felépítését sem, amelyet éppen tanulnak.
Képzeld el, hogy azt mondom neked: Egy nagyvárosban keresd meg a Rózsaliget parkot. Lehet térkép a kezedben, követheted az utcákat és mellékutcákat, mégsem biztos, hogy valóban tudod, merre jársz. Csak haladsz előre egyik utcából a másikba, de nincs a fejedben kép arról, honnan indultál, hol vagy most, és mennyi van még hátra.
Egészen más lenne a helyzet, ha előtte helikopterről megmutatnám neked az egész várost. Látnád, honnan indulsz, hol van a cél, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz a nagyobb útvonalak. Amikor ezután leereszkedsz az utcák szintjére, már nem vakon haladsz. Van térérzékelésed. Tudod, hol tartasz, merre mész, és mennyi van még hátra.
Pontosan ugyanez történik a tanulásnál is.
Mielőtt nekilátsz egy részletnek, először az egészet kell átlátnod. Nemcsak az aznapi leckét, hanem lehetőleg az egész tantárgy szerkezetét. Nézd meg a tartalomjegyzéket, a fő fejezeteket, az előadások címeit, a vizsgakövetelményeket, és alakíts ki magadban egy képet arról, miről szól valójában az egész tárgy.
Előbb legyen térképed, és csak utána indulj el az utcákon.
Ez az áttekintés nem időpazarlás. Éppen ellenkezőleg, ettől fogod később tudni, hogy az új információt hová kell bekötni.
Ne jó kislány legyél, hanem jó tanuló
A jó kislány szindróma onnan ismerhető fel, hogy ha belepillantunk a könyvébe, az oldalak szivárványszínben pompáznak. Szövegkiemelővel szinte mindent kihúzott, mert attól fél, hogy valami fontos kimarad, és akkor ő már nem lesz elég jó.
Ezért mindent fontosnak érez.
Kis mennyiségű tananyagnál ez még talán működik, de több száz oldalnál már biztosan nem. Nagy anyagmennyiségnél meg kell tanulnod különbséget tenni aközött, hogy mi az alapfogalom, mi az összefüggés, mi az, ami csak példa, mi a részlet, és mi a kivétel.
Ha mindent kiemelsz, valójában semmit nem emelsz ki.
Ne jó kislány legyél, hanem jó tanuló.
A jó tanuló nem attól jó, hogy minden egyes mondatot meg akar jegyezni. Attól jó, hogy felismeri a szerkezetet, rangsorolni tudja az információkat, és rendszert épít abból, amit valóban tudnia kell.
A legtöbb tanuló ma már legalább hallotta, hogy az újraolvasás az egyik legkevésbé hatékony tanulási módszer. Mégis újra és újra ezt csinálja, mert egyszerű. Nem kell dönteni, gondolkodni vagy kikérdezni magát. Csak halad a sorokon.
Csakhogy nagy anyagmennyiségnél ennek komoly ára van.
Ha 400 oldal az anyag, és háromszor végigolvasod, már 1200 oldalnyi olvasást végeztél el. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy könyv nélkül el is tudod mondani a lényeget.
És van még egy probléma. Az újraolvasás unalmas. Egy idő után pedig kifejezetten dühítő.
Ez már önmagában rejtett stresszforrás. A stressz pedig energiát zabál. Nemcsak az történik, hogy egyre zabosabb leszel tőle, hanem az is, hogy egyre kevésbé figyelsz arra, amit olvasol. Hiszen már ismerős. A szemed végigmegy a sorokon, közben az agyad valahol egészen máshol jár.
Ekkor következik be a tudás illúziója, azért érzed úgy, hogy tudod, mert már sokszor láttad.
Pedig lehet, hogy amikor becsukod a könyvet, alig tudsz valamit visszamondani.
Ez a falra hányt borsó esete. Sok munka, rengeteg idő, kevés valódi tanulás.
Az újraolvasás, az aktív felidézés és az ismétlés különbségéről részletesebben írtam a Hogyan tanulj hatékonyan egyetemistaként és felnőttként? című cikkben.
Először tekintsd át az egész anyagot, utána bontsd kisebb egységekre. Minden résznél keresd meg a fő gondolatot, és azt is, hogy mihez kapcsolódik. Ezután készíts saját jegyzetet vagy elmetérképet.
Saját meggyőződésem és tapasztalatom, hogy az egyik leghatékonyabb jegyzetelési módszer az elmetérkép. Fontos azonban tudni, hogy egy jó elmetérkép akár nüanszokon is múlhat.
Ezután csukd be a könyvet, és próbáld elmondani azt, amit megértettél.
Ha valamit nem tudsz előhívni vagy elmagyarázni, térj vissza a jegyzethez, és írd rá az elmetérképre a hiányzó kulcsszót.
Vagyis már nem az egész anyagot olvasod újra. Sőt, magát a teljes szöveget valójában csak egyszer olvasod végig.
Itt kapcsolódik vissza a korábban említett metaelemzés három gyakorlati lépése is:
Tervezés – önellenőrzés – korrekció.
Előre megtervezed, mit fogsz feldolgozni. Ellenőrzöd, hogy valóban tudod-e. Ha nem működik, nem ugyanazt csinálod tovább még nagyobb erőbedobással, hanem korrigálod a módszert.
Az egyetemen nemcsak a tananyagot kell figyelned, hanem saját magadat is.
Észre kell venned, ha már csak olvasol, de nem értesz, ha elkalandozik a figyelmed, vagy ha ugyanazzal a módszerrel próbálkozol úgy, hogy az láthatóan nem működik.
Ez nem önmarcangolás, hanem önellenőrzés.
Képzelj el egy céget, amely anyacsavarokat gyárt. Futószalagon készülnek a csavarok, kívülről mindegyik teljesen rendben lévőnek tűnik. Az ellenőrzés ennyi volt. Kiszállítják őket a megrendelőnek, és csak nála derül ki, hogy a menet belül megszakadt, vagyis a termék használhatatlan.
Nagyon gyorsan csődbe menne ez a cég.
Önellenőrzés nélkül te is valami hasonlót teszel. Kívülről minden rendben, időt, energiát beletettél, órákon át tanultál, mégis csak a vizsgán derül ki, hogy a „tudásod” nem használható.
Nem az számít, hogy mennyi ideig tanultál, hanem hogy mit tudsz előhívni segítség nélkül.
Erre nagyon jó módszer a Feynman-módszer.
Eljön a vizsgaidőszak. A legtöbb hallgatónak rémálom. Főleg akkor, ha a szemeszter alatt elő sem vette a jegyzetét. Remélem, ez azért nem jellemző. Vagy mégis?
Hogyan készül ilyenkor a hallgató? Megnézi, hány vizsganapja van, hány vizsgára kell készülnie, kiszámolja, hány nap jut egy-egy tárgyra, majd tovább osztogatja, akkor naponta ennyi és ennyi oldalt kell megtanulni.
A vizsga sikerült, a tananyagot ürít, mert helyet kell adni a következőnek.
Ez az úgynevezett bulémiatanulás.
Azért nem árt emlékezni arra, hogy az egyetemre nem azért jársz, hogy sikerüljenek a vizsgáid, hanem azért, hogy onnan kikerülve használható tudásod legyen.
A használható tudás pedig azt jelenti, hogy már nem különálló tételek ülnek a fejedben, hanem hálózatba kapcsolódó tudásod van.
Ezt úgy tudod felépíteni, hogy folyamatosan ismételsz. De nem akárhogyan. Akkor hogyan ismételj?
Azt javaslom, hogy kézzel jegyzetelj. Ne csak pötyögd bele a laptopba vagy a tabletbe mindazt, amit hallasz.
De miért?
A jegyzetelés akkor válik tanulássá, amikor döntened kell arról, mit és hogyan jegyzel le.
A saját szavak, a kézírás, a nyilak, a rajzok, az elmetérkép és a kapcsolatok keresése már a tanulás első fontos lépése.
Egy kutatásban a papíron jegyzetelő egyetemisták több átfogalmazásról és kevesebb multitaskingról számoltak be, mint azok, akik digitális eszközt használtak. Ez azért érdekes, mert a jó jegyzetelés nem egyszerű rögzítés, hanem már maga a feldolgozás.
A tableten történő kézírás kérdése már összetettebb. Én továbbra is a papírt részesítem előnyben, mert az egész oldal egyszerre látható, és a tanuló könnyebben alakít ki rajta saját térbeli rendszert. A lényeg azonban nem önmagában a papír, hanem az, hogy ne mechanikusan rögzítsd az információt, hanem már jegyzetelés közben rendezd és alakítsd át.
Egy nagyon egyszerű rendszert adj magadnak:
áttekintés → feldolgozás → visszamondás → ellenőrzés → ismétlés → próbavizsga
Így nem a vizsga előtti utolsó napokban próbálod először kideríteni, mit tudsz és mit nem.
Nem akkor vagy kész, amikor azt mondod:
„Mindent elolvastam.”
Akkor vagy kész, amikor saját szavaiddal el tudod mondani a fő összefüggéseket, tudod, mi mihez kapcsolódik, olyan kérdésre is tudsz válaszolni, amely nem szó szerint szerepelt a jegyzetben, és felismered, hogy mikor melyik tudást kell alkalmaznod.
A cél az értő tudás, nem a vizsgatudás.
Az egyetemi tanulás nem azért nehéz, mert hirtelen rosszabb lett a memóriád. A tananyag mennyisége és a tanulási felelősség változott meg. Emiatt a módszerednek is változnia kell.
Ha úgy érzed, sok időt töltesz tanulással, mégsem marad meg annyi, amennyit szeretnél, ezen lehet változtatni. Az egyetemistáknak szóló tréningen megmutatom, hogyan építs fel olyan tanulási rendszert, amely nemcsak a vizsgáig működik, hanem használható tudást is ad.
Hogyan tanuljak meg sok anyagot rövid idő alatt?
Először lásd át az egész anyag szerkezetét, majd bontsd kisebb egységekre, és csak utána menj bele a részletekbe.
Hogyan osszam be a tanulást vizsgaidőszakban?
Ne csak az új anyagra ossz időt, hanem az ismétlésre és az önellenőrzésre is.
Hogyan tanuljak több vizsgára egyszerre?
Ne egyetlen tárggyal foglalkozz napokig. Térj vissza rendszeresen mindegyikhez.
Hogyan tanuljak egy 300–600 oldalas könyvből?
Először a tartalomjegyzékből és a fő fejezetekből készíts magadnak térképet az egész anyagról.
Honnan tudom, hogy valóban megtanultam az anyagot?
Akkor tudod, ha könyv nélkül, saját szavaiddal el tudod mondani a lényeget.
Érdemes-e mindent leírni előadás közben?
Nem. A jó jegyzet válogat, rövidít és rendszerezi az információt.
Miért nem jó az újraolvasás?
Mert könnyen tudásillúziót kelt, ismerős lesz az anyag, de ettől még nem biztos, hogy fel is tudod idézni.
Mi a leghatékonyabb egyetemi tanulási rendszer?
Áttekintés, feldolgozás, visszamondás, önellenőrzés, ismétlés.
Mit tegyek, ha sokat tanulok, mégsem marad meg?
Kevesebbet olvass újra, és gyakrabban kérdezd vissza magad.
Hogyan kerülhetem el a bulémiatanulást?
Ne csak vizsga előtt tanulj, hanem a szemeszter alatt is térj vissza rendszeresen a korábbi anyaghoz.
