Az iskola azt várja a gyerektől, hogy tanuljon, de ritkán mutatja meg neki, hogyan tegye ezt hatékonyan. A szülő szeretne segíteni, ám többnyire csak azt a módszert ismeri, ahogyan valaha ő tanult, újraolvasással, ismétléssel és magolással.
A tanárok többsége szintén ezt a mintát örökölte.
Így generációról generációra ugyanazt adjuk tovább, majd csodálkozunk, hogy a gyerek elveszíti a kíváncsiságát, utál tanulni, vagy azt gondolja magáról, hogy rossz a memóriája.
A szülő is csak azt a tanulási módszert ismeri, amellyel annak idején őt kínozták. Ha pedig egy gyerek nem szeret tanulni, többnyire őt hibáztatjuk. Pedig lehet, hogy egyszerűen nem ismer más tanulási módszereket a magoláson kívül.
Megfigyeltél már négy-öt éves gyerekeket, amikor kint vannak a természetben? Folyamatosan kérdeznek:
– Miért lesz sárga a falevél?
– Miért hullik le?
Tévénézés közben is újabb és újabb kérdésekkel állnak elő:
– Mit csinál a bácsi?
– Miért csinálja?
Nem kell rávenni őket arra, hogy figyeljenek, kíváncsiskodjanak és érdeklődjenek.
A tanulási vágy velünk született, nem lehet kívülről belénk tölteni. Érdemes inkább annak utánajárni, miért tűnik el ez a természetes vágy az iskola megkezdése után.
A barátnőmnek két fiúunokája van, egy év van közöttük. A nagyobb, Misi, alig várta, hogy iskolába kerüljön. Most az unokatestvére, Zalán lesz elsős, és pontosan ugyanolyan lelkesedéssel készül az iskolára, mint annak idején Misi. Így beszélgettek a homokozóban:
– Misi, képzeld, már van iskolatáskám és tolltartóm! De jó lesz az iskola!
– Ne várd annyira! Nem is jó az egész. Uncsi.
Tizenkét éves korára pedig sok diák eljut odáig, hogy már semmi sem érdekli. A szülő azt gondolja, hogy lusta, holott időközben kioltották belőle az alapvető kíváncsiságot. A folyamatos nyomás, a megfelelési kényszer és a kudarcok tették érdektelenné.
Ha ma belépsz egy iskolába, az első, amit meglátsz a tanteremben, a hatalmas digitális tábla. A szülő a KRÉTA rendszerből valós időben tájékozódhat a gyerek teljesítményéről, a Messenger-csoportban pedig megállás nélkül érkeznek az üzenetek arról, mikorra mit kell leírni, beadni, elvégezni vagy bevinni.
Ez a változás azonban nem változtatta meg a tanulás módszerét.
A gyerek ugyanúgy elolvassa a leckét akár háromszor is. Ha nagyon lelkiismeretes, aláhúzza az oldal háromnegyedét, lehetőleg négy-öt különböző színnel, majd megpróbálja szó szerint visszamondani az olvasottakat. Hiába a sok modern kütyü, egyik sem hozza magával a tanulásmódszertan fejlődését.
Az iskola leadja az anyagot, de nem alkalmazkodik ahhoz, hogy a mai diák koncentrációja sokszor csupán nyolc másodperc. Arról, hogyan hatnak a rövid videók az agyra és a tanulási képességre, külön cikkben írtam. Arra sem jut elegendő idő és energia, hogy a gyerek megtanulja, hogyan értse meg, rendszerezze és jegyezze meg az információkat, valamint hogyan lássa meg az összefüggéseket a szétszabdalt tananyagban. Az elvárás továbbra is az, hogy vissza tudja mondani az információkat.
Sok szülő szeretne segíteni, de nincs más eszköz a kezében, mint az, amelyet annak idején vele is használtak:
„Olvasd el még egyszer!”
„Ismételd addig, amíg meg nem jegyzed!”
„Én is kibírtam, neked is ki kell bírnod!”
Nem tud mást mondani, mert neki is ezt mondták.
A tanárok többsége sem tanult korszerű, a gyakorlatban használható tanulásmódszertani eszközöket. Ők is ugyanazt a mintát viszik tovább. Mindezt nem rosszindulatból teszik, egyszerűen nem tapasztalták meg, hogyan lehetne másképpen megtanítani és megtanulni az anyagot. Nem ismerik az agy alapvető működését, ezért agybarát tanulási technikákat sem tudnak bevetni.
A szülő nem írhatja át a tantervet, és nem tudja megváltoztatni sem az iskolát, sem a tanár módszereit. Csak néhány család tudja alternatív iskolába íratni a gyerekét, a magántanulói megoldás pedig szinte lehetetlen.
Ha szülő vagy, kérdezd meg magadtól:
Tényleg lusta és figyelmetlen a gyerekem? Valóban rossz a memóriája? Vajon miért fáj minden vasárnap este a hasa vagy a feje? Miért nem tud jól aludni? Valójában a jegy a fontos számomra, vagy a gyerekemmel való kapcsolatom?
Őszintén válaszolj. Ne terelj.
Mondd ki:
„Látom, hogy ez most nehéz. Nem veled van baj. Keresünk egy másik módszert.”
A gyerek sokkal többet képes elviselni, ha érzi, hogy a szülei mellette állnak.
A gyerek nem abból tanul, amit a szülő mond neki, hanem abból, amit mutat.
Azt várod, hogy kíváncsi legyen, amikor téged már semmi sem érdekel? Lehetsz hiteles, ha azt mondod neki, hogy tanulni öröm, miközben te minden újtól rettegsz, és nem akarsz semmi újat megtanulni?
Ha azt szeretnéd, hogy kérdezzen, először te kérdezz. Te magad is félsz a hibázástól, közben azt mondod neki, hogy hibázni szabad? Amikor azonban hazahoz egy hibás dolgozatot, azonnal nekiesel minden tévedés kijavításának.
Önálló gondolkodást vársz el tőle, de nem adsz neki teret és lehetőséget arra, hogy maga oldjon meg problémákat?
A szülő feladata nem az, hogy mindenhez értsen. Az a dolga, hogy segítsen megtalálni azt az embert, módszert vagy közeget, amelyre a gyerekének szüksége van.
A megfelelő segítség minden gyereknél más lehet. Arról, miért tanul másképpen a kilenc karaktertípus, ebben a cikkben írtam részletesebben.
A tanterv adott, de a feldolgozás módja szabadon választható. Az oktatási rendszer lassan változik, a világ ezzel szemben rakétasebességgel halad. Az AI korszakában egészen más tudásra van szükség.
A diákoknak most van szükségük működő eszközökre. Lehet éveket várni arra, hogy az iskola az életre készítse fel a gyereket, neki azonban hétfőn ismét iskolába kell mennie.
Ricardo Leppe osztrák memóriatréner, hivatásos bűvész, előadó, szerző és oktatási aktivista. A WissenSchafft Freiheit kezdeményezés keretében olyan tanulási technikákat mutat be gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak, amelyek a magolás helyett a könnyebb, örömtelibb tanulást támogatják. Központi célja a szabad oktatási választás, a tudáshoz való ingyenes hozzáférés és az oktatás decentralizálása.
Ricardo Leppe azt javasolja, hogy nézzük meg más országok és más oktatási rendszerek eredményes tanulási módszereit. Ne ragaszkodjunk valamihez csupán azért, mert mi is így tanultunk, és az iskolákban évtizedek óta ezt alkalmazzák. Olyan technikákat keressünk, amelyek valóban működnek, és amelyekkel a gyerekek könnyebben jegyzik meg a számokat, az idegen szavakat, a fogalmakat és az összefüggéseket.
Ez az alapgondolat megegyezik azzal, amire a saját módszerem kidolgozása során én is jutottam. A tanulás akkor válik könnyebbé, ha a gyerek nem pusztán újraolvassa a tananyagot, hanem aktívan átalakítja. Képeket és asszociációkat alkot, történeteket kapcsol az információkhoz, térbeli rendszereket hoz létre, és az új tudást összeköti azzal, amit már ismer.
A tanulás akkor válik könnyebbé, ha a gyerek nem pusztán újraolvassa a tananyagot, hanem aktívan átalakítja, képeket és asszociációkat alkot, történeteket kapcsol az információkhoz, és térbeli rendszereket hoz létre.
A tanulást nem azzal érdemes kezdeni, hogy a diák rögtön beleveti magát a szövegbe. Először nézze meg a címeket és az alcímeket, majd gondolkodjon el azon, mit tud már a témáról, és milyen kérdések merülnek fel benne. Így nem passzív befogadója lesz a tananyagnak, hanem aktív résztvevője a tanulási folyamatnak.
Ricardo Leppe módszerének és az általam tanított technikáknak közös célja az iskolai nyomás csökkentése. Ha a gyerek képes rövidebb idő alatt megérteni és megjegyezni a tananyagot, többé nem kell órákon keresztül ugyanazt az oldalt olvasnia. A felszabaduló időt sportra, zenére, alkotásra, pihenésre és mindarra fordíthatja, ami valóban érdekli.
Abban is azonos a gondolkodásunk, hogy nem a gyerekkel van baj, ha egy tanulási módszer nem működik. Ilyenkor nem azt kell megállapítani, hogy lusta, figyelmetlen vagy rossz a memóriája. Inkább azt kell megvizsgálni, hogy megfelelő módszert használ-e.
Nem szükséges egyik napról a másikra felforgatni a család életét. Már az is komoly változást hozhat, ha a gyerek és a szülő közösen kipróbál egy-egy új memóriatechnikát. Az első sikerélmény után a gyerek megtapasztalja, hogy képes tanulni, a szülő pedig felismeri, hogy az „Olvasd el még egyszer!” felszólításon kívül más eszköz is lehet a kezében.
Ricardo Leppe gyakran az iskolarendszeren kívüli, szabadabb tanulási lehetőségekről beszél. Az én módszerem azoknak a családoknak is közvetlen segítséget nyújt, amelyek a jelenlegi iskolarendszerben maradnak. A tanterv adott, de azt továbbra is mi választhatjuk meg, hogyan dolgozza fel és jegyezze meg a gyerek a tananyagot.
Az AI korában az információ önmagában már nem érték. A diák néhány másodperc alatt több információt érhet el, mint amennyit egy ember korábban hónapok alatt gyűjthetett össze.
Nem az lesz a nyerő, aki több információt tud fejből visszamondani. Sokkal fontosabb, hogy a diák tudjon jó kérdéseket feltenni, forrásokat ellenőrizni, összefüggéseket meglátni, véleményt formálni és azt érthetően kifejteni.
Szüksége lesz kreativitásra, alkalmazkodóképességre, belső motivációra és a tanulás képességére. Olyan munkára kell felkészülnie, amely ma még talán nem is létezik.
Egy szakma nem szakma. Egész élete során folyton-folyvást új dolgokat kell tanulnia.
Természetesen a lexikális tudás is fontos, de az értelmetlen adatok bemagolása nem azonos a gondolkodással. A gyorsan változó világban az boldogul, aki nem kizárólag külső utasításra, dolgozatra, felelésre vagy osztályzatra tanul, hanem kíváncsi a világ működésének megértésére.
A tanulásmódszertani eszközök továbbra is hiányoznak a diákok eszköztárából. A Jobb-bal jobban azt mutatja meg, hogyan lehet a megtanulandó anyagot könnyebben feldolgozni. Alternatívát kínál a magolással szemben, bevonja az asszociációkat és a kreativitást.
A szülő és a gyerek a saját tempójukban kezdhetik el kipróbálni a módszereket. Az „Olvasd el még egyszer!” helyett élvezetes technikákat kapnak. A Jobb-bal jobban Két féltekés tanulás örömmel könyv mindazonáltal nem csupán a következő dolgozatra készít fel, hanem egy holisztikus látásmód kialakítását is segíti.
A könyv ébresztő jellegű: megmutatja, hogy lehet másképpen is tanulni. A jobb agyféltekés tanulási tréningen viszont a tanuló újra megtapasztalja a tanulás örömét, valamint azt is, hogy képes megtanulni az anyagot.
A tréningen nemcsak olvas a módszerekről, hanem a gyakorlatban is kipróbálja őket. Közben kiderül, hol akad el valójában. A figyelemnél? A megértésnél? A rendszerezésnél? A felidézésnél? Vagy azért nem mer nekifogni, mert már elhitte magáról, hogy rossz a memóriája, és nem képes tanulni?
A személyes gyakorlás során azonnali visszajelzést kap, ezért rögtön kijavítható, ha egy technikát nem megfelelően használ. Az is láthatóvá válik, melyik módszer illik hozzá, és melyik az, amelyik kevésbé segíti. Nem kell egyedül kísérleteznie és újra kudarcot vallania.
Egy gyors sikerélmény képes megingatni az évek alatt kialakult negatív hiedelmeket. Amikor a gyerek saját maga tapasztalja meg, hogy képes megjegyezni és felidézni az anyagot, többé nem kell pusztán elhinnie, hogy tud tanulni. Bizonyítéka lesz rá. Három tanulói történetben is megmutattam, mi történik akkor, amikor a gyerek végre megtapasztalja, hogy nem vele, hanem az addig használt módszerrel volt a baj.
A tréning a szülő számára is új eszközöket ad. Többé nem csak annyit tud mondani, hogy „Olvasd el még egyszer!”, hanem képes valódi segítséget nyújtani. Így a közös tanulás nem állandó vita, sürgetés és veszekedés, hanem együtt gondolkodás és ötletelés lesz.
A tanulási tréning nem korrepetálás. Nem egyetlen tantárgy hiányosságait pótolja, hanem olyan módszereket tanít meg, amelyek több tantárgyban, a nyelvtanulásban, később pedig a továbbtanulás és a felnőttkori tanulás során is használhatók.
Ha a szülő és a gyerek együtt tanulja meg ezeket a technikákat, drasztikusan csökkenhet a teljesítménykényszer. A gyerek visszakaphatja a szabadidejét és a tanulás örömét, miközben a szülő-gyerek kapcsolat is sokkal jobbá válhat.
Ha szeretnéd, hogy gyermeked személyes segítséggel sajátítsa el ezeket a módszereket, itt találod a 14–18 éveseknek szóló tanulási tréning részleteit.
A tanulás elutasítása mögött gyakran sorozatos kudarc, teljesítménykényszer, szorongás vagy egy rosszul megválasztott tanulási módszer áll. Ha a gyerek hosszú ideig azt tapasztalja, hogy hiába tanul, nem ér el eredményt, lassan elveszítheti a kíváncsiságát és a lelkesedését.
Ha a gyerek az őt érdeklő dolgokkal hosszú ideig képes foglalkozni, kérdez, utánanéz és kitartóan próbálkozik, valószínűleg nem lusta. Érdemes inkább megvizsgálni, mi történik az iskolai tananyag feldolgozásakor. Lehet, hogy nem érti a szöveget, nem látja az összefüggéseket, fél a hibázástól, vagy egyszerűen nem tudja, hogyan jegyezze meg az anyagot.
A szülőnek nem kell minden tantárgyhoz értenie. Abban segíthet, hogy a gyereket ne hibáztassa, hanem közösen keressenek olyan tanulási módszereket, amelyek illeszkednek a működéséhez. Már az is sokat jelent, ha az „Olvasd el még egyszer!” helyett képeket, kérdéseket, történeteket és saját példákat kapcsolnak a tananyaghoz.
Hatékony lehet a képalkotás, az asszociáció, a történetalkotás, az elmetérkép, a térbeli elrendezés és a tananyag saját szavakkal történő elmagyarázása. A gyerek először tekintse át a címeket és az alcímeket, gondolja végig, mit tud már a témáról, majd tegyen fel kérdéseket. Így aktívan dolgozza fel az információt, nem csupán újraolvassa.
Az újraolvasás könnyen keltheti azt az érzést, hogy a gyerek már ismeri az anyagot, de ez még nem feltétlenül jelent valódi megértést és biztos felidézést. A tudás akkor válik tartósabbá, amikor az új információ képekhez, történetekhez, korábbi ismeretekhez és felismerhető összefüggésekhez kapcsolódik.
A jobb agyféltekés tanulás nem azt jelenti, hogy csak az egyik agyféltekét használjuk. A cél a logikus, elemző gondolkodás összekapcsolása a képekkel, a történetekkel, a ritmussal, a térbeliséggel, a mozgással és az érzelmekkel. Amikor a kétféle működés együtt vesz részt a feldolgozásban, a tananyag érthetőbbé és könnyebben felidézhetővé válhat.
A Jobb-bal jobban könyv megmutatja, hogy a magoláson kívül milyen tanulási módszerek léteznek, ezért a szülő és a gyerek a saját tempójukban kezdhetik el kipróbálni a technikákat. A tanulási tréningen azonnal kiderül, hol akad el a gyerek, megfelelően használja-e a módszereket, és melyik technika illik hozzá. A személyes gyakorlás, a visszajelzés és a gyors sikerélmény különösen sokat segíthet annak a diáknak, aki már elhitte magáról, hogy rossz a memóriája vagy nem képes tanulni.
