A jobb agyféltekés tanulásról sokat lehet magyarázni. Lehet beszélni képekről, ritmusról, érzelmekről, belső moziról, memóriáról, asszociációról. De van egy pont, ahol a magyarázatnál sokkal többet ér egy egyszerű példa.
Ezért most nem elmélettel kezdem, hanem inkább elmesélek egy történetet.
Nincs más dolgod, mint olvasás közben látni, amit olvasol. Olyan részletességgel, amennyire csak tudod. A film a fejedben legyen színes. Mozogjanak az alakok. Lásd az arcokat, a tárgyakat, a helyszíneket. Minél furcsábbnak érzed a történetet, annál jobb. A memória ugyanis szereti a meghökkentőt.
Kezdjük.
Van egy kis falu Magyarországon. Ez a gyönyörű kis ékszerdoboz 11 kilométerre fekszik a Siklósi vártól. Megyernek hívják.
Itt lakik az öreg Árpád. Göncz Árpád.
Egy szép tavaszi reggelen Árpád útra kelt, hogy megvalósítsa régi álmát. Bal kezében egy csokor margarétát vitt. Jobb kezében pedig egy finomra csiszolt láncot tartott, amelynek kinyitható medálja nagymamája portréját rejtette.
Az idős Árpád elindult az Egyesült Királyságba, hogy megkérje Erzsébet kezét. Hiszen évtizedek óta csodálta, imádta őfelségét.
Csakhogy a palota őrei nem engedték be az idős lánykérőt. Nem hatotta meg őket sem a margaréta, sem a lánc, sem a nagymama portréja. Elfogták Árpádot, börtönbe vetették, és megfosztották szabadságától.
Meghallotta ezt Petőfi Sándor.
Nem sokat gondolkodott. Júliával süttetett egy Rákóczi túróst, a süteménnyel lóra pattant, és elügetett Windsorba, hogy meglágyítsa Erzsébet szívét, és Árpádot kiengedjék.
Állj meg egy pillanatra.
Láttad a képeket?
Láttad Megyert? Láttad az öreg Árpádot, ahogy bal kezében margarétát szorongat? Láttad a láncot a medállal? Láttad Erzsébetet? Láttad, ahogy a palota őrei elvezetik Árpádot? Láttad Petőfit, ahogy Rákóczi túróssal vágtat Windsor felé?
Ha mosolyogtál magadban ezen az őrültségen, akkor nagyon jó úton jársz.
A jó memória ugyanis nem száraz, nem unalmas, és nem illedelmes. A jó memória képekből, túlzásból, érzelemből és mozgásból dolgozik.
Most nézzük meg, valóban megmaradt-e benned a történet. Ne görgess vissza. Ne keresd ki. Csak válaszolj magadban.
Hogy hívják a falut, ahol a történet kezdődik?
Ki lakik a faluban?
Mit vitt Árpád a bal kezében?
Mit tartott a jobb kezében?
Kit akart megkérni?
Mit csináltak vele az őrök?
Ki indult a megmentésére?
Mit vitt ajándékba?
Miért vitte a süteményt?
Ha válaszolni tudtál, akkor most megtapasztaltad, milyen az, amikor nem magolással tanulsz, hanem a jobb agyféltekédet is bevonod.
És most jön a meglepetés.
Ezzel a történettel már fel is tudod sorolni Budapest hídjait északról dél felé haladva.
Megyer – Megyeri híd.
Árpád – Árpád híd.
Margaréta – Margit híd.
Lánc – Lánchíd.
Erzsébet – Erzsébet híd.
Szabadság – Szabadság híd.
Petőfi – Petőfi híd.
Rákóczi túrós – Rákóczi híd, vagy régi nevén Lágymányosi híd.
Ugye egészen más így?
Nem különálló szavakat próbáltál a fejedbe gyömöszölni, hanem végignéztél egy filmet. A hídnevek nem száraz adatok maradtak, hanem szereplőkké, tárgyakká, helyzetekké alakultak. Ez a jobb agyféltekés tanulás egyik legegyszerűbb példája.
Ha azt mondtam volna, hogy tanuld meg Budapest hídjait északról dél felé, nagy valószínűséggel nekiálltál volna olvasni őket. Megyeri híd, Árpád híd, Margit híd, Lánchíd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Petőfi híd, Rákóczi híd. Aztán újra. Megint újra. Talán letakartad volna a listát, és próbáltad volna visszamondani.
Vagyis magoltál volna.
Valld be, hogy magolni nem élvezetes. Az ember szinte érzi, ahogy fogy belőle az életkedv. Ráadásul nemcsak az a baj vele, hogy unalmas, hanem az is, hogy nagyon gyakran nem marad meg hosszú távon.
A magolás olyan, mintha egy szót önmagában próbálnál megtartani az agyadban. Nincs mögötte kép, nincs mögötte történet, nincs mögötte érzelem. A szó csak lóg a levegőben. Egy darabig ott van, aztán eltűnik.
Ezért van az, hogy sok gyerek este még tudja a leckét, másnap talán vissza is mondja, de egy hét múlva már semmi nem marad belőle. Nem azért, mert buta. Hanem azért, mert nem épült hozzá belső kép. Sajnos a nem szeretek tanulni érzés is pontosan így alakul ki.
A hosszú távú tudás akkor kezd megszületni, amikor a bal félteke és a jobb félteke együtt dolgozik. A bal félteke olvas, felismeri a szavakat, sorrendbe teszi az információkat. A jobb félteke képet alkot, mozgást, térbeliséget, humort, érzelmet és történetet kapcsol hozzá.
A leírt szó kép nélkül csak hieroglifa az agynak.
Ezt nagyon fontos megérteni.
Ha egy szóhoz nem kapcsolódik kép, akkor sokkal nehezebb megjegyezni. Ha viszont képet alkotsz hozzá, az agy már nem puszta jelet lát, hanem jelentést. Ha még érzelem is kapcsolódik hozzá, például meglepődsz, nevetsz, csodálkozol, akkor a rögzülés még erősebb lesz.
Most gondolj vissza egy pillanatra életed egyik nagyon boldog pillanatára. Csukd be a szemed, és idézd fel.
Mi történt?
Nem egy szó jelent meg előtted. Nem egy definíció. Nem egy felsorolás.
Képek jöttek.
Láttad a helyet, az arcokat, a mozdulatokat, talán még a fényt is. És ezek a képek képesek újra kiváltani benned azt a boldogsághullámot, amit akkor éreztél.
Pontosan ezért működik a jobb agyféltekés tanulás.
A kép érzelmet hív elő. Az érzelem pedig rögzít.
Gyakran hallom ezt az ellenvetést:
„Jó, jó, de ez sokáig tart.”
Őszintén szólva ez az egyik legnagyobb félreértés a jobb agyféltekés tanulással kapcsolatban.
Mert mihez képest tart sokáig?
Harmincszor elismételni ugyanazt a száraz listát nem tart sokáig? Újra és újra nekifutni, közben unatkozni, bosszankodni, elfelejteni, majd másnap kezdeni elölről, az gyors?
A magolás gyakran csak látszólag gyors. Azért tűnik annak, mert nem kell gondolkodni hozzá. Csak ismételni. De a végeredmény sokszor bizonytalan tudás, rossz érzés és felejtés.
A jobb agyféltekés tanulás eleinte valóban furcsának tűnhet. Ki kell találni a képet. Meg kell engedni magunknak a játékosságot. Nem szabad túlságosan „normálisnak” maradni. De amint ráérez az ember, egyre gyorsabbá válik.
Ráadásul van egy óriási előnye.
Amit így megtanulsz, az nemcsak a dolgozatig marad meg.
Döntsd el te abból a történetből, amit egy jobb agyféltekés tanulás tréningen résztvevőtől kaptam.
Ősszel volt a két napos tréningemen Budapesten. Nagyon tetszett neki, azóta is használ több módszert. Azt írta, azért keresett meg, mert el akarta mesélni, milyen sikerélménye volt.
Barátokkal beszélgettek politikáról, terrortámadásról, majd az egyik hölgy megkérdezte, hogy Svédország benne van-e az Európai Unióban. Ő mondta, hogy persze, és közben gyorsan átgondolta azt a történetet, amit nálam tanult az EU első 15 tagállamáról és a belépési sorrendről.
Majd elmondta az első 15 tagállamot.
A többiek megkérdezték, hol tanulta. Iskolában?
Ő azt válaszolta:
– Nem egészen.
És elmesélte nekik a két napos képzést.
A levelében azt írta, büszke volt magára, és elcsodálkozott azon, hogy ilyen könnyen meg lehet tanulni valamit, amit aztán nem felejt el az ember még fél év múlva sem. Nem gondolta volna, hogy hat hónap után, gyakorlás nélkül még mindig tudni fogja.
Na, ez az a pillanat, amikor az ember megérti, hogy nem a memóriájával volt baj.
Csak eddig rossz módszerrel próbálta használni.
Igen.
Bármit meg lehet tanulni jobb agyféltekés tanulási módszerrel. Persze nem minden tananyag ilyen egyszerű, mint Budapest hídjai. Vannak összetettebb tanulási helyzetek, ahol több lépésből áll a módszer.
Ha például a magyar királyok uralkodásának sorrendjét és idejét kell megjegyezni, az már bonyolultabb folyamat. Ott nem elég egyetlen történet. Kellhet hozzá sorrendiség, számokhoz kapcsolódó kép, több technika kombinációja.
De a lényeg ugyanaz.
A tananyagból belső képet kell alkotni.
Olyan ez, mint egy szakácskönyv. A módszerek ott vannak benne, de főznöd már neked kell belőle, attól függően, mit szeretnél elkészíteni. Másképp tanulunk évszámot, másképp idegen szót, másképp fogalmat, másképp sorrendet, másképp hosszabb szöveget.
Az elején gondolkodni kell rajta. Később viszont automatikussá válik. Egészen másféle gondolkodási folyamatok indulnak el a fejedben, és egy idő után már nem azt kérdezed: „Hogyan magoljam be?”, hanem azt: „Milyen képet alkossak hozzá?”
Ez óriási különbség. De nem magyarázkodom, itt van 3 konkrét példa arra, inkább olvasd.
Azért, mert a mai gyerekek és felnőttek egyre több kész képet kapnak kívülről, miközben egyre kevesebbet alkotnak belül. A nagy pillércikkben részletesen írtam arról, hogyan halványul el a belső mozi, és miért hat ez a szövegértésre, memóriára és kreativitásra.
Ez a Budapest hídjairól szóló példa ennek a gyakorlati oldala.
Megmutatja, hogy a belső képek nem díszek a tanulásban. Nem játékos kiegészítők. Nem akkor vesszük elő őket, ha már minden komoly munkával végeztünk.
A belső képek magát a tanulást teszik működőképessé.
Ha van kép, van kapcsolat.
Ha van kapcsolat, van megértés.
Ha van megértés, van emlékezet.
És ha sikerélmény van, akkor a tanulás végre nem ellenség lesz, hanem lehetőség.
Most, hogy megtapasztaltad Budapest hídjain keresztül, hogyan működik a jobb agyféltekés tanulás, érdemes kipróbálni kisebb tananyagokon is.
Ne rögtön a legnehezebbel kezdd. Ne azzal, amitől már eleve görcsbe rándul a gyomrod. Válassz egy rövid listát, néhány idegen szót, egy történelmi sorrendet, földrajzi nevet vagy biológiai fogalmat. Nézd meg, milyen képet tudsz kapcsolni hozzá.
Legyen túlzó, vicces és lehetetlen.
Vonj be minél több érzékszervet. Lásd, halld, érezd. Ha nevetni tudsz rajta, még jobb.
A tanulás nem attól lesz komoly, hogy szenvedsz közben.
Hanem attól, hogy működik. Mert belső képeket használtál. A belső képek elveszítéséről is írtam már korábban.
Most egyetlen példán keresztül megtapasztaltad, hogyan működik a jobb agyféltekés tanulás. Budapest hídjai már nem száraz lista, hanem történet, kép, mozgás, érzelem lett. Ezért tudtad könnyebben megjegyezni.
Ugyanezt a gondolkodásmódot lehet használni történelemhez, földrajzhoz, biológiához, idegen nyelvhez, évszámokhoz, fogalmakhoz, sorrendekhez, szabályokhoz. Nem mindig pontosan ugyanígy, mert minden tananyagnak más a természete, de az alapelv ugyanaz: a tanulás akkor működik igazán, ha a bal és a jobb agyfélteke együtt dolgozik.
A Jobb-bal jobban – Kétféltekés tanulás örömmel című könyvben részletesen írok arról, hogyan lehet képekkel, történetekkel, ritmussal, elmetérképpel és memóriatechnikákkal tanulni.
Ha pedig szeretnéd ezt élőben, gyakorlatban is megtanulni, akkor a jobb agyféltekés tanulásmódszertan tréningen lépésről lépésre megmutatom, hogyan lehet a tanulást magolás helyett belső képekre, megértésre és sikerélményre építeni.
Mert nem az a kérdés, hogy jó-e a memóriád.
Hanem az, hogy megtanították-e valaha úgy használni, ahogyan az agyad természetesen működik.
Sokszor azt hisszük, tanulásmódszerre csak annak van szüksége, aki nehezen tanul, gyorsan felejt, gyenge a szövegértése, vagy már eleve küzdelemmel ül le a könyv mellé. Ők valóban sokat nyerhetnek a jobb agyféltekés tanulással, mert végre megtapasztalhatják, hogy a tanulás nem feltétlenül magolás, görcs és kudarc.
De van egy másik csoport, akikről ritkábban beszélünk.
Azok a jó képességű gyerekek, akiknek általános iskolában szinte tanulniuk sem kellett.
Órán figyeltek, megjegyezték az anyagot, hazamentek, legfeljebb átfutották a leckét, és másnap jól teljesítettek. A szülő büszke volt, a tanár elégedett, a gyerek pedig elkönyvelte magában, hogy neki könnyen megy a tanulás.
Csakhogy ez sokszor nem valódi tanulási módszer. Ez inkább jó memória, gyors felfogás, ügyes alkalmazkodás.
Ezzel egy darabig el lehet jutni. Általános iskolában gyakran elég is. A tananyag még belátható mennyiségű, a gyerek sok mindent órán megjegyez, és nincs rákényszerítve arra, hogy tudatosan megtanulja, hogyan kell tanulni.
Aztán jön a középiskola. Vagy később az egyetem. És hirtelen minden megváltozik.
A tananyag sokkal több lesz. Bonyolultabbá válik. Már nem elég egyszer hallani. Nem elég átfutni. Nem elég az, ami korábban működött. Ilyenkor a jó képességű gyerek nagyon megijedhet, mert először találkozik azzal az érzéssel, hogy valami nem megy neki könnyedén.
Ez különösen fájdalmas tud lenni annak, aki addig „jó tanulóként” gondolt magára.
Nem érti, mi történt vele. A szülő sem érti.
„Eddig olyan jól ment neki. Most miért csúszik szét?”
Pedig nem feltétlenül a képességeivel van baj. Sokszor csak most derül ki, hogy nem alakult ki valódi tanulási stratégiája. Nem tanulta meg, hogyan kell nagyobb anyagot feldolgozni, hogyan kell összefüggéseket látni, hogyan kell képeket, történeteket, elmetérképet, kérdéseket és memóriakapcsokat használni.
Nagyon sok jó képességű gyereknek éppen ez adja meg azt a hiányzó eszköztárat, amivel középiskolában, egyetemen vagy akár felnőttként is tovább tud lépni.
És itt jön be a család szerepe.
A leghatékonyabb az, amikor a család együtt tanulja meg a módszert egy VIP tréningen. Ilyenkor nem az történik, hogy a gyerek kap egy új technikát, hazamegy, és otthon senki nem érti, mit csinál. Hanem a szülő is megtapasztalja, hogyan működik a képi tanulás, a történetalkotás, az elmetérképezés, a memóriakapcsolás.
Ez óriási különbség.
Mert otthon már nem az hangzik el, hogy: Ülj le és tanuld meg, hanem az, hogy „milyen képet tudnál ehhez kapcsolni?” „Hogyan tudnád lerajzolni?”, „El tudod mondani a saját szavaiddal?” „Milyen történetet lehetne ebből csinálni?”.
Ilyenkor a tanulás körül közös nyelv alakul ki.
A gyerek nincs egyedül a módszerrel. A szülő nem kívülről sürgeti, hanem belülről érti, hogyan tud segíteni. Ez nemcsak a tanulást könnyíti meg, hanem a családi feszültséget is csökkenti.
Mert valljuk be, sok családban a tanulás nem tudásszerzés, hanem napi konfliktusforrás.
A VIP tréning abban segít, hogy a tanulás újra közös felfedezés legyen. Nem küzdelem, nem magolás, nem esti veszekedés, hanem egy olyan módszer, amelyben a gyerek és a szülő is meglátja, hogy az agy sokkal többre képes, ha végre úgy használjuk, ahogyan természetesen működik.
A belső képek nemcsak akkor segítenek, amikor Budapest hídjait szeretnénk megjegyezni. Ugyanez a képalkotó, összekapcsoló, érzékelő belső működés segít akkor is, amikor nem adatokat akarunk megtanulni, hanem a saját életünkben szeretnénk tisztábban látni. Erről az Életút Akadémián külön is írtam: az intuíció mint belső iránytű.
Azért, mert a történet képeket, érzelmeket és sorrendet ad a száraz adatokhoz. Ha csak felsorolod a hidakat, az agyad különálló szavakat próbál megtartani. Ha viszont történetet alkotsz belőlük, akkor belső filmet látsz, és sokkal több kapaszkodó segíti az emlékezést.
Igen. Amikor olvasás közben képeket látsz, mozgást, arcokat, helyszíneket és furcsa jeleneteket képzelsz el, akkor nemcsak a bal féltekéd dolgozik a szavakkal, hanem a jobb féltekéd is bekapcsolódik. Ettől lesz a tanulás élőbb, játékosabb és tartósabb.
Az agy könnyebben megjegyzi azt, ami szokatlan, túlzó, érzelmes vagy humoros. Egy hétköznapi lista hamar elhalványul, de egy idős Göncz Árpád margarétával, lánccal és Rákóczi túróssal már olyan kép, amire nehéz nem emlékezni.
Nem. A játékosság nem gyerekesség. A játékosság az agy természetes tanulási állapota. Felnőttek is sokkal könnyebben emlékeznek képekre, történetekre, ritmusra és érzelmekre, mint száraz felsorolásokra. A komoly tanulás nem attól komoly, hogy szenvedünk közben.
Igen. A módszer nemcsak Budapest hídjainál működik. Használható történelemhez, földrajzhoz, biológiához, idegen nyelvhez, évszámokhoz, sorrendekhez, fogalmakhoz és szabályokhoz is. Összetettebb tananyagnál több lépésre lehet szükség, de az alapelv ugyanaz: képet, történetet és kapcsolatot adunk az információnak.
A magolás többnyire szavakat ismétel, de nem épít mögéjük képet vagy jelentést. Ezért fárasztó, unalmas, és gyakran gyorsan el is felejtjük, amit bemagoltunk. A jobb agyféltekés tanulás ezzel szemben belső képeket és történeteket használ, ezért az információ mélyebben rögzül.
Az elején szokatlan lehet, mert a legtöbbünket nem így tanítottak tanulni. De minél többször használod a képeket, történeteket, humort és asszociációkat, annál természetesebbé válik. Egy idő után már nem azt kérdezed, hogyan magoljam be, hanem azt, milyen képet alkossak hozzá.
Gyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek is. Nemcsak azoknak, akik nehezen tanulnak, gyorsan felejtenek, utálják a magolást vagy gyenge a szövegértésük, hanem azoknak is, akiknek általános iskolában szinte tanulniuk sem kellett, mert órán mindent megjegyeztek.
Középiskolában vagy egyetemen azonban a tananyag már sokkal több és összetettebb. Ilyenkor gyakran derül ki, hogy a jó képesség önmagában kevés, tudatos tanulási módszerre is szükség van.
A leghatékonyabb az, amikor a család együtt tanulja meg a módszert egy VIP tréningen, mert így a gyerek és a szülő ugyanazt a tanulási nyelvet használja otthon is.
