Hogyan tanulj hatékonyan akkor, amikor rengeteg a tananyag, kevés az időd, és nem elég az, hogy a vizsgáig valahogy megmaradjon a fejedben?
Negyven éve tanítok, ebből több mint húsz éve foglalkozom tanulásmódszertannal. Ezalatt sok ezer diákkal és felnőtt tanulóval dolgoztam, és újra meg újra ugyanazt tapasztaltam. A legtöbb embernek nem az intelligenciájával van baj, és gyakran nem is a memóriájával. Egyszerűen soha senki nem tanította meg neki, hogyan kell tanulni.
A hatékony tanulás nem egyenlő azzal, hogy minél többször elolvasod ugyanazt az anyagot. Először meg kell értened, rendszert kell építened belőle, össze kell kapcsolnod azzal, amit már tudsz, majd újra és újra meg kell próbálnod előhívni a tudást anélkül, hogy előtted lenne a könyv vagy a jegyzet. A jól megválasztott tanulási technika nemcsak abban segít, hogy gyorsabban készülj fel a vizsgára, hanem abban is, hogy később használni tudd, amit megtanultál.
Elsősorban egyetemistáknak és felnőtt tanulóknak.
Annak az egyetemistának, aki egyik napról a másikra azt tapasztalja, hogy már nem húsz oldalnyi tananyagot kell megtanulnia, hanem több százat, ezret és a középiskolában bevált módszerekkel egyszerűen nem boldogul.
És annak a felnőttnek, aki hosszú évek után újra tanulni kezdett, esetleg egyetemre jár, továbbképzésen vesz részt, új szakmát tanul vagy munka mellett készül vizsgákra, ezért minden elvesztegetett tanulási óra különösen fájdalmas.
Az élethelyzetük különböző, a kérdésük azonban ugyanaz. Hogyan lehet sok információból valódi tudást építeni?
Az egyetemista és a felnőtt tanuló egészen más nehézségekkel érkezik, de egy ponton mégis találkoznak.
Túl sok az információ.
Az egyetemistának egyszer csak neki kell eldöntenie, hogyan osszon be több ezer oldalnyi tananyagot, hogyan különítse el a lényeget a részletektől, mikor ismételjen, hogyan készüljön több tantárgyból egyszerre, és miként érje el, hogy ne csak ismerős legyen az anyag, amikor látja, hanem elő is tudja hívni a vizsgán.
A felnőttnél ehhez társul az időhiány. Dolgozott egész nap, családja és kötelezettségei vannak, majd este leülne tanulni, amikorra sokszor nemcsak az ideje, hanem a figyelmi energiája is elfogyott. Ha ráadásul hosszabb kihagyás után tér vissza a tanuláshoz, nagyon gyorsan megszületik benne a következtetés: „Régen jobban fogott az agyam.”
Szinte egészen biztos, hogy nem az aggyal van baj. A módszerrel van baj.
Ha ugyanúgy próbálsz megtanulni négyszáz oldalnyi egyetemi tananyagot, ahogyan tizenhat évesen megtanultál egy ötlapos történelemleckét, természetes, hogy elfáradsz.
És van még valami, ami az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott.
Soha nem volt ennyire könnyű információhoz jutni, ezért soha nem kellett ennyire tudatosan eldöntenünk azt sem, hogy mire fordítjuk a figyelmünket. Egész nap olvasunk, keresünk, videókat nézünk, üzenetekre válaszolunk, és sokszor már azt sem vesszük észre, hogy milyen ritkán dolgozunk hosszabb ideig egyetlen gondolattal.
Pedig a tanuláshoz éppen erre lenne szükség.
Az egyik legnépszerűbb tanulási módszer még mindig az, hogy elolvassuk az anyagot, majd elolvassuk még egyszer. Aláhúzzuk a fontos részeket, esetleg kijegyzeteljük őket, aztán újra végigmegyünk rajtuk.
A baj az, hogy ez nagyon könnyen kelti a tudás érzését anélkül, hogy valódi tudás lenne mögötte.
Minél többször látod ugyanazt a mondatot, annál ismerősebbé válik. Harmadszor vagy negyedszer már azt mondja az agyad:
– Persze, ezt tudom.
Pedig az ismerősség és a tudás nem ugyanaz.
Ezt nagyon könnyű ellenőrizni. Csukd be a könyvet, és próbáld elmondani saját szavaiddal azt, amit az előbb még teljesen világosnak éreztél.
Ha nem megy, akkor nem tudtad. Igen, felismerted, de a különbség óriási.
A tanulási módszereket vizsgáló egyik nagy összefoglaló munkában John Dunlosky és munkatársai tíz gyakran használt technikát vetettek össze. Az újraolvasást és az aláhúzást alacsony hasznosságú módszerek közé sorolták, miközben a gyakorló önellenőrzés és az időben elosztott tanulás jóval erősebb bizonyítékot kapott.
A kutatás itt olvasható: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26173288/
A tanulókártya már más kérdés. Ha úgy használod, hogy először megpróbálod önállóan előhívni a választ, majd csak utána ellenőrzöd magad, akkor aktív tanulást végzel. De a kártyagyártás önmagában még nem jelenti azt, hogy meg is értetted az anyagot. Lehet száz definíciót tudni úgy, hogy közben fogalmad sincs arról, hogyan kapcsolódnak egymáshoz.
Márpedig a tudás nem elszigetelt információdarabok gyűjteménye.
Tegyünk fel egy furcsa kérdést.
Hol van az, amit tudsz?
Ha azt kérdezem tőled, hogy mit csináltál 2016 karácsonyán, az agyad nem húz ki egy „2016 karácsonya” feliratú fiókot. Valószínűleg először eszedbe jut, hol voltál, aztán talán egy ember, akivel együtt töltötted az ünnepet, egy beszélgetés vagy egy különleges esemény, majd egyik emlék előhívja a másikat, és lassan összeáll benned az egész.
Én ezt egy zenekarhoz szoktam hasonlítani.
Hol van a zene?
Mondhatjuk azt, hogy a hegedűben van? Vagy a zongorában? Talán a karmesterben? Nyilván egyik válasz sem igaz. A zene akkor születik meg, amikor a különálló részek összehangoltan működnek.
Valami hasonló történik az emlékezésnél és a tudásnál is. Az emlék nem egyetlen fiókban várakozik, hanem különböző agyi rendszerek együttműködésével épül fel újra.
Ezért tartom kevésnek azt a tanulási módot, amely szinte kizárólag egyetlen tevékenységre, az olvasásra támaszkodik.
Régebben ezt gyakran a bal és a jobb agyfélteke különböző működésével magyaráztuk. Ma már tudjuk, hogy ennél jóval összetettebb hálózatok dolgoznak együtt, és olvasás közben sem „kapcsol ki” az egyik agyféltekénk. A jobb agyféltekés tanulás kifejezést ezért is cáfolták oly sokan. A Jobb-bal jobban könyvemnek ezért is adtam alcímet: Kétféltekés tanulás örömmel. A módszertani lényeg azonban ettől nem változik. Ha az információt nemcsak szövegként dolgozod fel, hanem képet készítesz róla, térben elrendezed, saját példához kapcsolod, valamilyen meglévő élményedhez kötöd vagy érzelmileg jelentőssé teszed, akkor több kapcsolódási pontot hozol létre.
Gondolj egy húsz évvel ezelőtt látott filmre. Lehetséges, hogy egyetlen mondatát sem tudnád pontosan visszaidézni, mégis tudod, mi történt, magad előtt látod egyes jeleneteit, és talán arra is emlékszel, hogy melyik részén nevettél vagy éppen sírtál.
Miért maradt meg ennyi minden?
Nem azért, mert húszszor újraolvastad a forgatókönyvet.
Az agyad egyszerre dolgozott képpel, hanggal, történettel, összefüggéssel és érzelmi jelentéssel.
Pontosan ezt kellene sokkal tudatosabban használnunk tanulás közben is.
Minden új ismeretet ahhoz kötünk, amit már tudunk. A tanulás tréningjeimen ez a mondat számtalanszor elhangzik.
– Ha elakadtál, nem tudod megjegyezni, akkor csináld ezt: Az új ismeretet kösd régihez és csinálj képet belőle.
Az egyik oka annak, hogy egy szakértő sokkal gyorsabban olvas el egy szakmai tanulmányt, mint valaki, aki először találkozik az adott területtel. Nem feltétlenül gyorsabban olvas, és nem biztos, hogy jobb a memóriája sem. Egyszerűen szinte minden új információnak talál helyet. Neki van mihez kapcsolnia.
A kezdőnek közben szinte minden fogalom új, ezért az információk különálló darabokként lebegnek előtte.
Ezért mondom azt, hogy a tudás tudást szül.
Minél szerteágazóbb alapismeretekkel rendelkezel, annál több kapcsolódási pontod van, és annál könnyebb valami újat megérteni.
Ez azért is fontos, mert olyan korban élünk, amikor folyamatosan sokkal több információ ér bennünket, mint amennyit érdemes lenne megőrizni. Szász Mátétól hallottam egy tök jó példát az információról.
Régen úgy volt, hogy Józsi bátya ült a konyhában. Meghallotta odakint: Dinnnyééét! Józsi bátya ugrott és ment dinnyét venni. Ennek a képlete: információ – releváns – cselekvés. Ma az információ ami eláraszt minket nem releváns és nem mozdít cselekvésre. Tehát színtiszta infó. Energiát és időt rabol.
Az agy egyik fontos feladata éppen ezért nemcsak az emlékezés, hanem a szelektálás és a felejtés is.
A hippokampusz fontos szerepet játszik az új epizodikus emlékek kialakításában és az információk összekapcsolásában. Én a tanítás során ezt egy üveg nyakához szoktam hasonlítani. Rengeteg minden szeretne bejutni, de nem fér át minden egyszerre.
A Hippo Kampusz ezért válogat.
Csakhogy nem úgy válogat, hogy előre tudja, melyik definíciót fogod húzni három hét múlva a vizsgán. Könnyen megragad viszont az, ami szokatlan, új, érdekes, érzelmileg jelentős vagy valamihez már kapcsolódni tud.
Ez az egyik legfontosabb felismerés a hatékony tanulásban.
Nem még több információt kell megpróbálnunk beletuszkolni az agyba, hanem segíteni kell neki abban, hogy az új információt el tudja helyezni.
2016-ban John Hattie és Gregory Donoghue egy rendkívül nagy összegző munkát publikált a tanulási stratégiákról. A kutatás 228 metaelemzés eredményeit vonta össze, és azt vizsgálta, hogy mely tanulási stratégiák a tanulás mely szakaszaiban működnek a leghatékonyabban.
A kutatás egyik fontos tanulsága éppen az volt, hogy nincs egyetlen csodamódszer, amely minden tananyagnál és a tanulás minden szakaszában egyformán jól működik. Másra van szükség akkor, amikor először találkozol az anyaggal, másra az elmélyítésnél, és megint másra akkor, amikor már egy új helyzetben kell alkalmaznod a tudásodat.
A kutatás itt olvasható: https://www.researchgate.net/publication/306020931_Learning_strategies_a_synthesis_and_conceptual_model
A számomra fontos következtetés azonban nagyon egyszerű. A jó tanulási módszer nem hagy passzív befogadóként, sokkal inkább megdolgoztat.
Az elmetérkép nem attól jó tanulási módszer, hogy színes és szép.
Attól válik tanulási folyamattá, hogy miközben elkészíted, folyamatosan döntéseket kell hoznod. Mi a fő gondolat? Melyik információ tartozik hozzá? Mi függ össze mivel? Mi az ok és mi a következmény? Mi fontos és mi másodlagos? Írjam vagy rajzoljam?
Nem lemásolod a tananyagot, hanem átalakítod.
Ezért szeretem azt is, ha az elmetérkép kézzel készül. Papíron egyszerre látod az egészet, az információknak helyük lesz a térben, és később nemcsak arra emlékezhetsz, hogy mit írtál le, hanem arra is, hogy hol volt a lapon, mihez kapcsolódott, milyen nyíl vezetett hozzá vagy milyen rajz volt mellette.
A jegyzeted ne legyen az előadás vagy a tankönyv rövidített másolata.
Ha mindent szó szerint leírsz, irdatlan sokat dolgozol, de ettől még nem biztos, hogy tanulsz.
Válogass. Fogalmazd át a saját szavaiddal. Keress kapcsolatot két fogalom között. Rajzolj nyilat, keretezz be egy összefüggést, vagy helyezz egymás mellé két olyan dolgot, amelynek a kapcsolatát később is szeretnéd látni.
Én azt is gyakran mondom a tanulóimnak, hogy amit nem értenek, próbálják meg lerajzolni.
Nem kell hozzá tudni rajzolni.
Ha egy bonyolult folyamatot nem tudsz egy nagyon egyszerű ábrán megmutatni, érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban érted-e.
A németben erre van egy nagyon szemléletes szó: Eselsbrücke. Szó szerint szamárhidat jelent, magyarul talán az „emlékezeti mankó” fejezi ki a legjobban.
Egy jó asszociáció, furcsa kép, mozdulat, történet vagy szókapcsolat segíthet abban, hogy egy önmagában nehezen megjegyezhető információ valami olyanhoz kapcsolódjon, amihez az agyad könnyebben hozzáfér.
Nem az a cél, hogy minden tananyagból cirkuszt csináljunk. Az a cél, hogy ott, ahol az információ önmagában nem kínál kapaszkodót, mi teremtsünk neki egyet. Ezzel a technikával alkottam meg a S(ch)ránk dőlt a szekrény szótárt.
Ez az egyik legfontosabb tanácsom.
Ha elolvastál egy szakaszt akár könyvből, akár más jegyzetből, azt azonnal vidd át a térbe, azaz elmetérképre. Majd mondd el onnan a lényeget. Csak akkor kell visszatérned a könyvhöz, ha szükség van egy fontos szóra. Azt írd rá a térképedre.
Ez aztán a jó hír! Ezt nagyon szeretik: Csak egyszer kell olvasnod!
Az aktív felidézés azért ennyire fontos, mert pontosan azt gyakoroltatja veled, amire később szükséged lesz. Hozzáférni a tudáshoz akkor is, amikor az információ nincs előtted.
Itt kapcsolódik a Feynman-módszer is. Ha úgy érzed, hogy értesz valamit, próbáld meg nagyon egyszerűen, a saját szavaiddal elmagyarázni valakinek. Amikor elakadsz, megtaláltad azt a pontot, ahol még nincs valódi megértés.
A legtöbb tanuló túl sok időt fordít új anyag bevitelére, és túl keveset arra, hogy a korábban megtanult tudást újra előhívja.
Pedig az ismétlés a tanulás egyik kulcsa.
Az ismétlés alatt azonban nem azt értem, hogy újra elolvasod ugyanazt az oldalt. Először próbáld előhívni azt, amit tudsz, majd ellenőrizd, mi maradt ki. Később pedig térj vissza hozzá újra.
A Dunlosky-féle összefoglaló éppen az időben elosztott gyakorlást és a gyakorló tesztelést sorolta a legerősebb általánosan alkalmazható stratégiák közé.
Sokan a vizsga előtt éppen az alvásból próbálnak időt nyerni, holott ezzel könnyen a saját tanulásuk ellen dolgoznak.
A tanulás nem fejeződik be akkor, amikor becsukod a könyvet. Az alvás fontos szerepet játszik az új emlékek megszilárdításában és átszervezésében. Egy friss, nagy összefoglaló áttekintés szerint az alvás aktívan hozzájárul a hosszú távú memória kialakulásához.
A kutatás itt olvasható:Az alvás hozzájárulása az emlékezet kialakulásához | Élettani áttekintések | Amerikai Élettani Társaság
Én ezért azt javaslom, hogy elalvás előtt néhány percben idézd fel újra azt, amit aznap tanultál. Nem kell még egyszer végigolvasni az egészet. Inkább gondold végig, mi volt a legfontosabb összefüggés, mit tudsz már biztosan, és mi az, amit másnap még egyszer elő kell venned.
Aztán aludj.
A jó tanulási technikák sem érnek sokat, ha ötpercenként megszakítod azt, amit csinálsz.
Ezért a telefonnal kapcsolatban én meglehetősen szigorú vagyok. Ne legyen még az asztalon sem.
Nem az a megoldás, hogy lenémítod, majd képernyővel lefelé fordítod. Tedd arrébb, lehetőleg oda, ahol nem látod, és nem tudsz érte reflexszerűen nyúlni.
Az elmélyült figyelem nem olyan, mint egy villanykapcsoló, amelyet egy pillanat alatt le- majd újra felkapcsolunk. Ha tanulás közben elolvasol egy üzenetet vagy megnézel valamit, de elég csak rápillantanod, az agyadnak ismét vissza kell találnia ahhoz a gondolatmenethez, amelyből kizökkentetted.
Schwarzenegger gondolatát kölcsönvéve: ha edzel, akkor eddz. Én ugyanezt mondom a tanulásra is. Ha tanulsz, akkor tanulj. Ne legyen közben telefon, üzenet, közösségi média, második képernyő.
Ugyanakkor nem gondolom, hogy órákig egyhuzamban kellene ülni a könyv fölött. A tréningjeimen általában azt javaslom, hogy körülbelül 45–90 perc koncentrált munka után tarts néhány perces szünetet. Állj fel, mozogj egy kicsit, igyál, nézz ki az ablakon, de ne arra használd ezt a három-öt percet, hogy újabb információáradatot engedj be a telefonodon keresztül.
A szünet azért szünet, mert rövid időre leveszed az agyról a terhelést.
Nem azért, hogy egy másik fajta terheléssel helyettesítsd.
Ha nagy mennyiségű anyagot kell megtanulnod, ne az első oldalon kezdd el mondatról mondatra magolni.
Először tekintsd át az egészet. Nézd meg, mi a szerkezete, melyek a nagy témák, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és mi az, amit már tudsz közülük. Ezután bontsd kisebb egységekre az anyagot, és minden új résznél keresd meg, mihez tudod hozzákapcsolni.
A feldolgozás során készíts saját jegyzetet vagy elmetérképet, ne egyszerűen másold le az anyagot. Ha valami nehezen érthető, rajzold le, vagy keress rá saját példát. A különösen nehezen megjegyezhető részekhez készíts emlékezeti mankót.
Ezután mondd vissza az elmetérképedről.
Amit nem tudsz előhívni vagy elmagyarázni, ahhoz térj vissza, majd ismét csukd be a könyvet, és próbáld meg újra.
Akkor tudod, ha fejből el tudod mondani. Ez a megtanultam állapot. Na itt jön be amit szeretni fogsz. Jöhet az ismétlés, ami nem több, mint 3-5 perc.
Ez a stratégia jóval több gondolkodást igényel, mint az újraolvasás.
Éppen ezért működik.
Talán ez az egész írás legfontosabb kérdése.
Miért tanulsz?
Azért, hogy ötöst kapj? Hogy átmenj a vizsgán? Hogy legyen egy diplomád?
Természetesen ezek fontos célok lehetnek. De ha valaki ötösre levizsgázik, majd három héttel később alig emlékszik arra, amit megtanult, akkor valójában nagyon kevés maradt meg abból a rengeteg munkából, amit beletett.
Számomra a tanulás célja az értő tudás.
Olyan tudás, amelyet később fel tudsz használni. Amit össze tudsz kapcsolni más ismeretekkel, amellyel tudsz tervezni, kérdezni, következtetni és problémát megoldani.
A megértett tudás sokkal több kapaszkodót kap, mint a pusztán bemagolt adat. Nem jelenti azt, hogy soha többé nem felejtesz belőle semmit, de nem is tűnik el ugyanúgy, mint az a szöveg, amelyet csak addig ismételgettél, amíg vissza tudtad mondani.
És itt van egy gondolat, amelyet különösen fontosnak tartok.
Megértéshez tanulás nélkül nem lehet eljutni.
Nem tudsz összefüggéseket felismerni, ha nincs mit összekapcsolnod. Nem tudsz jó kérdést feltenni egy olyan területen, amelyről semmit sem tudsz, és problémát sem tudsz magas szinten megoldani pusztán valamiféle általános „gondolkodási képességgel”.
Ehhez valódi tudás kell. Széles körű alaptudás.
Ez az AI korában még fontosabbá válik.
Ma nagyon könnyű azt mondani, hogy már nem kell annyi mindent megtanulni, hiszen ott van az internet, és ott van az AI, majd megkérdezzük.
De ha nincs saját tudásod, miből fogod megállapítani, hogy jó választ kaptál-e?
Honnan tudod, hogy valami hiányzik belőle? Honnan veszed észre az ellentmondást? Hogyan fogsz újabb, pontosabb kérdést feltenni? És mi alapján választasz két egymásnak ellentmondó válasz között?
Ehhez nem kevesebb tudásra lesz szükségünk, hanem valódi tudásra.
A tudás pedig tudást szül. Minél többet tudsz, annál több mindenhez tudod hozzákapcsolni az újat, annál gyorsabban ismered fel az összefüggéseket, és annál könnyebben lesz az információból megértés.
Ezért számomra a hatékony tanulás nem azt jelenti, hogy minél gyorsabban minél több adatot belegyömöszölünk a fejünkbe.
A cél az, hogy az információból tudás, a tudásból megértés, a megértésből pedig használható tudás és gondolkodás legyen.
A hatékony tanulás során először áttekinted és megérted az anyagot, összekapcsolod a már meglévő tudásoddal, majd saját rendszerbe rendezed. Ezután nem újraolvasással próbálod rögzíteni, hanem becsukod a könyvet, előhívod a jegyzeted segítségével amit tudsz, ellenőrzöd magad, majd időben elosztva újra visszatérsz hozzá.
Nincs egyetlen minden tananyagnál működő csodamódszer. Az aktív felidézés és az időben elosztott ismétlés különösen erős kutatási háttérrel rendelkezik, de a megértéshez és rendszerezéshez fontos lehet a saját elmetérkép, a saját szavakkal készített jegyzet, a saját szavaiddal történő visszamondás, a Feynman-módszer és bizonyos esetekben a mnemonikus technikák használata is.
A gyorsabb tanulás nem elsősorban gyorsabb olvasást jelent. Sokkal több időt lehet nyerni azzal, ha először áttekinted az anyag szerkezetét, megtalálod a fő összefüggéseket, nem minden mondatot próbálsz ugyanolyan fontossággal megjegyezni, és az újraolvasás helyett aktív feldolgozást és önellenőrzést használsz.
Az egyetemen a tananyag mennyisége miatt már nem elég az, ami a középiskolában esetleg működött. Először áttekintést kell szerezned az egész anyagról, majd kisebb egységekre bontani, rendszerezni és összekapcsolni a részeket. A vizsgára készülést nem érdemes az utolsó napokra hagyni, mert a tartós tudáshoz időben elosztott ismétlésre és többszöri aktív előhívásra van szükség.
Munka mellett az időnél még fontosabbá válik a módszer. Nem biztos, hogy több órát kell találnod, inkább a rendelkezésre álló időt kell jobban kihasználnod. Kapcsold ki a zavaró tényezőket, dolgozz koncentrált szakaszokban, ne töltsd az idődet felesleges újraolvasással, és az ismétléseket előre építsd bele a tanulási rendszeredbe.
Az életkor önmagában nem jelenti azt, hogy ne lehetne eredményesen tanulni. Felnőttként ráadásul van egy nagyon nagy előnyöd, rengeteg korábbi tudással és élettapasztalattal rendelkezel, amelyekhez az új információt hozzá tudod kapcsolni. Ha hosszabb kihagyás után kezdesz újra tanulni, a megfelelő módszer, a rendszeres ismétlés, a koncentráció és a megfelelő pihenés különösen fontossá válik.
Nem önmagában az eszköz dönti el, hogy megtanulod-e az anyagot. Én mégis a kézzel, papíron készített jegyzetet és elmetérképet szeretem, mert arra kényszerít, hogy válogass, rövidíts, saját struktúrát hozz létre, és térben is elhelyezd az információt. Ha tableten ugyanezt kézzel, saját rendszerben végzed, akkor sincs térbeli kapaszkodó.
Azért, mert egyetlen találkozás az információval ritkán elég ahhoz, hogy tartósan, önállóan előhívható tudássá váljon. A jó ismétlés ráadásul nem egyszerű újraolvasás. Először megpróbálod felidézni a tanultakat, majd ellenőrzöd magad, és később újra visszatérsz hozzájuk.
Tanulási technikákról olvasni és valóban használni őket két teljesen különböző dolog.
A tanulásmódszertani tréningjeimen nem elméletben beszélünk arról, hogyan kellene hatékonyabban tanulni. A résztvevők megtanulják és ki is próbálják azokat a módszereket, amelyekkel nagy mennyiségű tananyagot lehet áttekinteni, rendszerezni, megérteni, megjegyezni és később előhívni.
Ha egyetemista vagy, vagy felnőttként tanulsz újra, innen érdemes továbbindulnod:
tanulásmódszertani tréning / egyetemistáknak, felnőtteknek
