Nézz körül. Iskola, tanulás, lecke, dolgozat, vizsga.
Sok ember fejében ezekhez a szavakhoz nem kíváncsiság, öröm vagy felfedezés kapcsolódik, hanem feszültség, unalom, görcs. „Nem szeretem.”
És ez természetessé vált.
Mintha rendben lenne, hogy a gyerekek nagy része nem szeret tanulni. Az is természetes, hogy a kamasz alig várja, hogy végre becsukhassa a könyvet. Magától értetődő, hogy a felnőtt azt mondja: „Én már nem akarok tanulni semmit, elég volt az iskolából.”
De álljunk meg egy pillanatra.
Hogyan történhetett ez meg?
Az emberi agy arra született, hogy tanuljon. 86 milliárd idegsejt és kapcsolódási lehetőség áll rendelkezésünkre. A kisgyerek nem azért tanul meg járni, beszélni, kérdezni, utánozni, felfedezni, mert valaki osztályozza. Nem azért akar mindent megfogni, szétszedni, kipróbálni, mert dolgozatot ír belőle. Az ember genetikailag kíváncsi lény.
Mi romlik el útközben? Nem a tanulás iránti vágy, hanem az, ahogyan tanulni tanítottak minket.
Az iskola, az egyetemmel bezárólag, nagyon gyakran úgy bánik az emberrel, mintha üres hordó lenne. Az agyat fel kell tölteni tudással. Minél több adattal, szabállyal, fogalommal, évszámmal, definícióval. Aztán időnként ellenőrizni kell, mennyi maradt benne.
Gyakran az egyetemen sincs ez másképp.
Ott sokszor még látványosabb a bulémiatanulás. Bezabálni a vizsgára az anyagot, majd utána kiüríteni. Napokig, hetekig magolni, éjszakázni, jegyzeteket nyelni, majd a vizsga után megkönnyebbülten elfelejteni az egészet.
Ez tudás? Őszintén szólva nem. Ez túlélés.
Teljesítmény, elvárás, félelem, jutalom és büntetés. Jó jegy, rossz jegy, megfelelés, szégyen, szorongás. Ezekkel a módszerekkel nem valódi tudás születik, hanem rövid távú alkalmazkodás. A gyerek megtanulja, hogyan kell átmenni a dolgozaton. A diák megtanulja, hogyan kell túlélni a vizsgát.
A tanuláshoz kapcsolódó kudarcok ritkán maradnak az iskolapadban. Később is megjelenhetnek úgy, hogy valaki nem mer váltani, nem mer új dolgot tanulni, vagy elhiszi magáról, hogy „nem vagyok elég okos”. Erről az Életút Akadémián is írtam, amikor a hivatáskeresést akadályozó belső korlátokról beszéltem.
Pedig a valódi képzés több annál, mint hogy anyagot megtanulunk.
A képzés annak a képességnek a megszerzése, hogy a tudást használni tudjuk.
Az előző évszázadban, az ipari társadalomban másként működött a világ. Egy ember megtanult egy szakmát, és jó eséllyel élete végéig használta. Egy emberöltő alatt alig volt változás. Amit fiatalon megszerzett, az a tudás gyakran kitartott nyugdíjig.
A rendszer ehhez alkalmazkodott. Tanuld meg egyszer, aztán dolgozz vele évtizedekig.
Csakhogy ez a világ elmúlt. Benne vagyunk a mesterséges intelligencia világában.
Ma mire egy egyetemista kijön az egyetemről, lehet, hogy az a szakma, amit tanult, már egészen más formában létezik. Vagy részben átalakult. Vagy mire belekezd, új eszközöket, új rendszereket, új gondolkodásmódot kell megtanulnia.
Naponta, óráról órára kell alkalmazkodni. Új helyzeteket értelmezni. Ismeretlen problémákat megoldani. Megtanulni az AI-t használni.
Ezért nem elég ma az, hogy valaki fiatalon „megtanul mindent”. Ilyen nincs. A legnagyobb tudás ma az alkalmazkodóképesség tudása. Az, hogy képes vagyok-e újra és újra tanulni anélkül, hogy közben gyűlölném az egész folyamatot.
Mert gyötrelemmel nem lehet egész életen át tanulni.
El is bukik az, aki azt hiszi, hogy huszonöt évesen befejezte a tanulást.
Gondolj csak bele: mikor láttál régebben olyat, hogy negyven-, ötven-, hatvanéveseknek nyelvtanulást hirdetnek? Ma pedig természetes. Mert a világ kikényszeríti, hogy újrakezdjünk, új készségeket szerezzünk, új pályát építsünk, új nyelvet tanuljunk, új technológiákhoz alkalmazkodjunk.
De ehhez először vissza kellene szereznünk a tanulás örömét.
Szerintem sok ember nem a tanulást nem szereti, hanem azt a tanulást nem szereti, amit megtapasztalt.
A magolást, a kényszert, a félelmet. A „most ezt meg kell tanulnod, mert dolgozat lesz” érzését. Azt, amikor órákig ül a könyv fölött, de nem történik semmi. Elolvassa ötször, mégsem érti. Megtanulja estére, reggelre elfelejti. A tanulás végén nem sikerélmény van, hanem kimerültség.
Így persze, hogy nem szeret tanulni. Ki szeretne?
Az agy akkor tanul jól, ha értelmet lát abban, amit csinál. Kapcsolódni tud hozzá, érzi, hogy hasznos, érdekes, fontos vagy legalább valamilyen módon élő. Nem szabad puszta szóhalmazt kapnia, hanem képet, történetet, kapcsolatot, érzelmet.
A tudás akkor megy bőr alá, ha élmény kapcsolódik hozzá.
Nem feltétlenül nagy, látványos élmény. Jön egy „aha” pillanat. Egy kérdés, amitől hirtelen összeáll valami.
Az emberi agy így van megszerkesztve. Nem élettelen adatokra vágyik, hanem kapcsolatokra.
A kisgyerek még örömmel tanul. Nem kell motivációs tréning ahhoz, hogy megtanuljon beszélni. Amikor járni tanult elesett majd felállt. Nem adta fel. Nem mondta azt, hogy „ez nekem nem megy, akkor inkább hagyjuk”.
Próbálkozik. Nevet. Dühös lesz. Újrapróbálja. Figyel. Utánoz. Kérdez.
Aztán iskolás lesz, és a tanulás egyszer csak valami egészen mássá válik. Ülni kell méghozzá csendben. Vonalas füzet fölött, egyforma módon, azonos tempóban. Mindenkire ugyanaz az elvárás vonatkozik. Ami addig természetes felfedezés volt, abból feladat lesz. Addig a kíváncsiság vitte előre, most határidő, a jegy és számonkérés mozgatja.
Nem csoda, ha a tanulás öröme lassan elhalványul. Próbáld ki, hogyan hozhatod vissza.
A jó hír az, hogy nem tűnik el végleg. Újra lehet ébreszteni. De nem ugyanazzal a módszerrel, amivel elvettük.
Akkor tanulsz meg gyorsan valami újat, ha értelmét látod. Ha tudod, miért fontos. Ha érzed, mire tudod használni, valami, amihez közöd van. Ez az egyik kulcs.
A másik az, hogy a tanulásnak be kell kapcsolnia az agy természetes működését. Nem elég csak olvasni és ismételni. Szükség van képekre, ritmusra, mozgásra, jó jegyzetelési módra, ismétlések okos elrendezésére, pihenésre, lazításra, képalkotásra és érzelmi kapcsolódásra.
És igen, önismeretre is. Ó, igen. Anélkül nem megy.
Éppen ezért kezdem a tanulásmódszertan tréninget Enneagrammal. Mert nem mindenki tanul ugyanúgy. Van, aki a hibázástól fél, van, aki az elismerésért hajt, van, aki csak akkor kapcsolódik a tananyaghoz, ha érzelmileg is megérinti. Más addig gyűjti az információt, amíg már belefullad, megint másnak biztonság, rendszer vagy éppen játékosság kell ahhoz, hogy tanulni tudjon.
Ezért nem szeretem az olyan tanácsokat, hogy „csak ülj le és tanuld meg”. Ez körülbelül annyit ér, mint amikor valakinek azt mondjuk, aki fél a víztől, hogy: Csak ugorj bele.
Előbb meg kell érteni, ki az, aki tanul.
Az Enneagram ebben segít. Nem címkét adok vele a gyerekre vagy a felnőttre, hanem térképet. Megmutatja, milyen belső félelmek, motivációk és működésmódok hatnak a tanulására. A 9 karakter tanulási különbségeiről külön cikkben írok részletesen, mert ez önmagában is megér egy teljes témát.
A jobb agyféltekés tanulás nem azt jelenti, hogy a bal féltekére nincs szükség. Sőt. A bal félteke nagyon fontos. Olvas, ír, sorrendet tart, rendszerez, elemez. A baj akkor van, ha egyedül hagyjuk dolgozni.
Mert a tartós tudáshoz kell a jobb félteke is, amely képekkel, történetekkel, ritmussal, összképpel, térbeliséggel, érzelmekkel és intuícióval kapcsolja össze az információkat.
Amikor egy tananyaghoz képet alkotsz, történetté formálod, elmetérképen látod az összefüggéseket, saját szavaiddal elmagyarázod, humort viszel bele, akkor a tanulás hirtelen élővé válik.
Nem érzed, hogy valamit be kell gyömöszölni a fejedbe. Helyette valami összeáll.
Ez óriási különbség.
A nagy pillércikkben részletesen írtam arról, miért olyan fontosak a belső képek a memóriában, a szövegértésben és a kreativitásban. Ez a cikk ugyanannak a gondolatnak a másik oldala: ha a belső képek eltűnnek, a tanulás megszürkül. Ha visszahozzuk őket, a tanulás újra élménnyé válhat. Ha szeretnéd mélyebben megérteni, hogyan kapcsolódik össze a jobb agyféltekés tanulás, a belső képek és a valódi megértés, itt olvashatod el a cikket: miért veszítjük el a belső képeinket tanulás közben.
Ezt nagyon fontos lenne végre kimondani.
Valamiért mélyen belénk égett, hogy ami nehéz, az értékesebb, ami unalmas, az komolyabb, és ha közben összeszorul a gyomrunk, akkor biztosan rendesen tanulunk. Pedig ez nem igaz.
Sok ember fejében még mindig ott él, hogy ami könnyen megy, az gyanús. Élvezetes- akkor biztos nem elég komoly. Játékos- akkor biztos gyerekes. Gyorsan megjegyezhető- akkor biztos felszínes.
Pedig az agy gyakran éppen akkor tanul mélyen, amikor élményt kap.
A tanulás akkor működik, ha az agy dolgozik, nem akkor, ha szenved.
Először is ne azzal kezdd, hogy hibáztatod magad. Ha nem szeretsz tanulni, lehet, hogy nagyon jó oka van. Lehet, hogy túl sokszor kötődött hozzá kudarc, unalom, félelem vagy megfelelés.
Kezdd kicsiben.
Válassz egy rövid anyagot, és ne magolni próbáld. Kérdezd meg magadtól: miről szól ez valójában? Tudnék róla képet alkotni? Le tudnám rajzolni? El tudnám mondani a saját szavaimmal? Tudnék hozzá példát kapcsolni? Van benne valami furcsa, vicces, meglepő? Mihez kapcsolódik az életemben?
Ezek a kérdések máris más irányba viszik az agyadat.
Nem ismétlésre kényszerítik, hanem gondolkodásra.
Itt kezdődik újra a tanulás öröme.
Lehet újra élvezet a tanulás.
De nem úgy, ahogyan eddig tanultál. Hanem így.
A Jobb-bal jobban – Kétféltekés tanulás örömmel című könyvben azt mutatom meg, hogyan lehet a bal és jobb agyféltekét együtt használni, hogyan lehet képekkel, történetekkel, elmetérképpel, ritmussal és memóriatechnikákkal tanulni.
Ha pedig szeretnéd ezt gyakorlatban is megtapasztalni, a jobb agyféltekés tanulásmódszertan tréningen lépésről lépésre dolgozunk azon, hogyan lehet a tanulásból újra sikerélmény.
Nem az a cél, hogy még több időt tölts a könyv fölött. Több szabadidőre vágysz. A jobb agyfélteke bevonásával nem csak a bal dolgozik egyedül, hanem összhangban a két félteke.
Az igazi tanulás lehet olyan, hogy észre sem veszed, hogy tanulsz. Csak repül vele az idő.
Sokszor nem veled van baj, hanem a módszerrel. Ha a tanulás évekig magolást, unalmat vagy kudarcot jelentett, az agyad megtanulhatta, hogy a tanulás kellemetlen. Más módszerrel ez megváltoztatható.
Először ne lustaságként kezeld. Érdemes megnézni, hogy nem érti-e az anyagot, fél-e a hibától, nincs-e sikerélménye, vagy egyszerűen nem az ő működéséhez illő módon tanul.
A magolás rövid távon segíthet, de ritkán lesz belőle tartós tudás. Az agy könnyebben őrzi meg azt, amit ért, lát, elképzel, történetbe rendez vagy használni tud.
A jobb agyféltekés tanulás képeket, történeteket, ritmust, érzelmeket és összefüggéseket kapcsol a tananyaghoz. Így a tanulás nem puszta ismétlés lesz, hanem megértés és élmény.
Igen. A tanulási szokások felnőttként is alakíthatók. Sőt, ma különösen fontos, mert újra és újra tanulnunk kell: új eszközöket, új szakmákat, új élethelyzeteket.
Ha szeretnéd, hogy a tanulás ne napi harc legyen, hanem végre érthető, élményszerű és működő folyamat, nézd meg a jobb agyféltekés tanulásmódszertan tréninget.
