Barion Pixel

Hatékony tanulás-Hogyan olvass el és tanulj meg 2 óra alatt egy 300 oldalas könyvet?

IRDATLAN MENNYISÉGŰ ISMERET

 

Az információs korszakban zúdul ránk az ismeretanyag. Azzal a módszerrel, ahogyan eddig tanultál, már nem lehet haladni. Komótosan a könyv elejétől minden soron, szón átrágva magad. Közben a gondolataid ezerfelé járnak és érzed, hogy nem jutsz előre. A könyv lapjai nem igazán fogynak. Arról nem is beszélve, hogy ebből mennyi marad meg.

80/20 SZABÁLY IGAZ A HATÉKONY TANULÁSRA IS

 

Alkalmazd a Pareto elvet. A 80/20 szabályát. Ha ismered és tudatosan használod az életed minden, mondom minden területére, akkor boldog és sikeres életet élhetsz. Az elvet Pareto nevű közgazdász fedezte fel. Időközben kiderült, hogy ez az elv mindenütt egyformán működik. Eredményed 80%-a tevékenységed 20%-ából ered. Vagyis fókuszálj a fontosra. Gondold csak el. Ha megtalálod a fontosat, akkor ötöd annyi idő és energiabefektetéssel éred el eredményeid 80%-át.

 

MI A FONTOS?

A hatékony tanulás lényege, megtalálni azt a 20%-ot, ami fontos. Tudatosság és gyakorlat szükséges hozzá. És persze le kell cserélned a mélyen rögzült paradigmáidat. Miszerint mindent el kell olvasnom, hiszen egy nagy koponya, szakértő írta a könyvet. Az első oldaltól haladva minden egyes oldalon végig kell rágnom magam. Ha nem ezt teszem, talán kihagyok valami fontosat. Tudnod kell, hogy a könyvek 80%-a rizsa. A 20% a lényeg.

 

 

ÍGY TALÁLD MEG A 20%-OT.

 

Ragassz össze kb 4db A/3-as méretű fénymásolópapírt. Szükséged lesz filcekre.

Majd nyisd ki a könyvet a tartalomjegyzéknél. Készíts elmetérképet a tartalomból. Itt is érvényes a 80/20. A mondat értelmét is a szavak 20%-a adja. Bízz agyad rendkívüli képességében. Ha ismeri a kulcsszót, tudni fogja az egész mondatot.

  1. Írd középre a könyv címét- csak kulcsszót.
  2. Köré felhőkbe a fejezetek címét.
  3. A felhőkből kiágazva a fejezetek alcímét.
  4. Keress a könyvben összefoglalót. Általában találsz minden fejezet végén. Ezt olvasd el és megint írd ki a kulcsszavakat.
  5. Ha nincsen összefoglaló, akkor a bevezetőben és a végén az összefoglalóban találtakat kulcsszavazd ki a a megfelelő felhőhöz.
  6. További munkád attól függ, hogy mire kell neked a könyv anyaga. Vizsgához, vagy gyakorlati munkához. Ugyanis ez dönti el, mennyire kell a részletekbe belemenned.
  7. Általában találsz a szövegben vastagon szedett szavakat. Ezeket írd ki megint oda, ahova tartozik.

Ha végeztél, az elmetérkép alapján mondd el hangosan azt, amit látsz. Ezt érdemes megtanulni. Mert ezzel a hatékony tanulás módszerrel az agyadban új mappákat nyitottál. Ha további ismerettel találkozol, az agyad tudni fogja hova tegye, mivel van összefüggésben.

Hogyan lehet rögzíteni a vázat úgy, hogy soha ne felejtsd el? Ez a jobb agyféltekés hatékony tanulásnak egy újabb fejezete.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás