Barion Pixel

Hogyan légy úrrá a pánikon?

 

Tökéletes példáját játszotta le annak az elmém, ahogyan a pánik kioltja a gondolkodást. Már biztosan Te is átéltél ilyet. Most azt is megmutatom, mit lehetne tenni. Én is gyakorlom.

Itt szoktam futni és utána meditálni. Hogy indítom a napot? Korán kelek. Rápillantok az emailek-re. Felhúzom a futócipőt és ebben a csodálatos környezetben igyekszem eggyé válni a természettel. Visszafelé leülök egy padra és magamba fordulok. Először figyelmemet a hangokra irányítom. Megnyugtatóbb érzés nincs is, mint a százféle madárdal. Időnként egy béka felemeli hangját, majd elhallgat. Csobbanás. Egy hal ugrott fel a békés mélységből körülnézni.

 

Bepánikoltam, de rendesen

 

Ma nagyon későn indultam. Elmesélem a sztorit, ami miatt késtem. Nagyon tanulságos történet. Tegnap este a fiam így szól:

–Képzeld, ellopták a jelszavam. Kb. 1, 5 millió embernek ellopták orosz hekkerek a jelszavát. Itt és itt tudsz utánanézni, itt és itt tudsz biztonságos jelszót generálni.

Reggel. Rápillantok az emailekre. Egy levél, mely szerint nem azt küldtem a csomagban, ami a rendelés volt. Ok, hibázhatok, gondoltam. Nézzük csak. Látom már, hogy jót küldtem. Megnézem a bankban is az összeget. Megnyitom. Nincs elérhető összeg. Enyhe gyomorgöcs.

-Á, biztos karbantartás. Megírom az emailt, hogy én azt küldtem, ami a rendelés volt. Az értelem ekkor azért már keményen dolgozik.

Így szól:- Karbantartást ki szokták írni. Nézzük a privátot. Nincs elérhető összeg. ELLOPTÁK üvölti most már a belső hang. Hívom az ügyfélszolgálatot. Szombat reggel hétkor. Harmadszori nekifutásra sem tudom, hogy kell telefonálni. Ütöm össze-vissza a billentyűket. Zakatol az agyam. Kezem mást csinál. Végre sikerül.

Gépi hang.-  Minden munkatársunk foglalt.

Értelem szól. – Nem csak a tiédet lopták el. Mindenki ezért telefonál.

Ügyfélszolgálat még mindig nem elérhető. Másodpercek alig vánszorognak.

Kiáltok páromnak. – Minden pénzünket elloptáááááák!

Időnként megszólal a lelkem is. –Nyugalom. Ez azért nem ilyen egyszerű.  Nem hallom meg. Megpillantok egy korábbi üzenetet a banktól, amit nem néztem meg. „Az ön fiókjába egy másik telefonról jelentkeztek be.”

No, most már tuti biztos. – Lelkem szól. – Látod? Ennyit ér a pénz. Semmi gond. A tudás a fejedben még megvan. Van két kezed is.

Páromat elszalasztom az ATM-hez. Próbáljon meg pénzt felvenni. Közben negyedszeri próbálkozásra végre elérek egy emberi hangot. Mondom, nincs pénz a számláinkon.

– Igen, mert karbantartást végeznek, ilyenkor azt írja ki, nincs elérhető összeg.

Kő leesik. Hallom. Mázsás. Megint tudok gondolkodni.

– Ja igen, akkor vettem az új telefont. Párom visszaér.

– Nem enged pénzt felvenni. –mondja kapkodva.

Nekem már jó, én már megnyugodtam. Megnyugtatom, mielőtt a szíve elviszi.

 

Üss vagy fuss

 

De miért írom meg ezt a kis sztorit? Mert abszolút nyomon követhető mit csinál az elme és mit a lélek.

Első külső esemény a hír a hekker támadásról. Második esemény, nincs elérhető pénzösszeg. Harmadik megerősítés, más telefonról léptek be. Jön a GONDolat. Vészhelyzet! Leállít mindenféle racionális gondolkodást. Még az alaptevékenység, mint telefonálás és pénzfelvétel az ATM-ből sem megy. (A gondolat igazából GOND. Sokszor elgondolkodtam. 🙂 Pozitív GOND- olkodás???)

Negatív érzelmi hullámok száguldanak a testben. Szívdobogás, mint a leghangosabb dobpergés. Izmok megfeszülnek. Vérnyomás egekben. Közben ugyan a lélek szól, nyugodtan, ámde halkan. Nem hallom.

 

Képlet

 

Esemény > gondolat > érzelem > fizikai tünet.

Pánik helyzet megoldása? Lehetne. Simán! Példát vehetnénk a póker bajnokokról.

Tanulság? Tengernyi. Van még mit gyakorolnom. Meghallani a L-ÉL-EK hangját. Nem félni, mert ha félek, akkor csak félig élek.

Ennyit ér a pénz, mi csak virtuális. Viszont ott a tudás, mit el nem vehet semmiféle hekker, körülmény, kormány, ember. Van még mit meditálni, hogy meghalljam a lelkem hangját.

Néked is ezt ajánlom. Meditálni minden nap. Ha csak 10 percet is, de le kell menni az értelemből a lélekhez, a csendbe. Különben nem hallod mit suttog.

Mert hiába van hatalmas tudásod. Ha rád tör a pánik akkor, amikor pont azt kellene megmutatnod mennyit tudsz és egy hang sem jön ki a torkodon. Épp akkor, amikor logikusan, racionálisan kellene gondolkodnod, és elszabadulnak a vadlovak a fejedben, akkor hiába a tudás.

Ahogy bent, úgy kint. Ha bent nincs rend, akkor kint a káosz.

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
E-mail
Nyomtatás