Blog
Tanulás módszertan blog

Mi a baj az oktatással?
Rettenetesen sajnálom a mai diákokat, mert egyedül maradtak. A jelenlegi oktatási rendszer haldoklik. Próbálják még lélegeztetőgépen tartani, de már bevégeztetett. Az új pedig még csak

Rettenetesen sajnálom a mai szülőket
Most igenis a régen jobb volt, agyonra szidott mondattal kezdem, mert régen igenis, hogy jobb volt, szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Mit csináltunk gyerekként? A szüleink

Személyes fejlődés 3 egyszerű lépésben
Hiába vagy sikeres, ha nem kapsz visszajelzést róla, elveszíted az önbizalmad. Szeretném, hogy felidézd azt az érzést, ami átjárta a lelked, amikor elismerést kaptál. Most!

Hogyan tudsz 25%-kal jobb teljesítményt elérni?
Csak két rossz szokást kell megváltoztatni. Így néz ki az agyad Szorítsd ökölbe a kezed úgy, hogy a hüvelykujjadra csukod rá a négy

Az 5 legjobb önbizalom-építő gyakorlat kishitűeknek
Én ezt nem tudom megcsinálni, megtanulni. Nem vagyok rá képes. Nem vagyok elég jó. Akinek nincs önbizalma, a töredékét sem fogja hozni a lehetőségeinek. Gyermekkor

Hogyan érd el céljaid?
Avagy álom vagy megvalósítás. A vizualizálás meghiúsítja a megvalósulást. Hacsak…. Nyelvvizsgára készültünk a csoporttal. Szorgalmas, lelkes, érdeklődő kis csapat volt. Egyik órán Zsófi,

Hogyan készülj fel sikeresen a vizsgára? META – módszer
A sikertelen vizsga okai Akik megbuknak a vizsgán, szinte mindig azért, mert későn kezdenek a tanuláshoz és nem tudnak tanulni. Nincs semmi rendszer, struktúra

Ha ezt kihagyod, nem fogsz emlékezni a megtanultakra
A tanár ontja rád a magyarázatot, a jegyzeteid telis-tele tényekkel, adatokkal, s te csak halmozol és halmozol. Ha ezen kívül nem csinálsz vele semmit, akkor

Hogyan tanulj úgy, hogy ne felejtsd el a fontosat
Rengeteget tanulsz, mégsem emlékszel a megtanultakra? Számtalan könyvet, jegyzetet elolvastál, de úgy érzed, semmit sem tudsz belőle? Elpocsékoltad az órákat, napokat a semmiért és az
Német módszertan blog

Folytonos újrakezdő vagy? Miért teszed? Miért hagyod abba és kezded újra nulláról?
Összeszedtem a legáltalánosabb, legmeghatározóbb okokat. 1. A motiválatlanság. Van róla videó. Keresd meg a YT csatornámon. 2. Önkorlátozó hiedelmek: Nincs nyelvérzékem. Nekem ez úgysem

Kicsi a szókincsed, ezért nem tudsz beszélni?
Ez nem így van. Elárulom, hogyan beszélj kicsi szókinccsel. Antal Imre 7 nyelven beszélt Emlékeztek még Antal Imrére? Egyszer egy interjúban elárulta, hogy ezek

Miért nem fejlődik a német beszédkészséged?
Mert elcseszed az időd és energiád olyan dolgokra, amik alig-alig visznek előrébb. Nem lépsz szintet, ezért frusztrált vagy, becsmérled magad, képességed, és nyelvi antitalentumnak hívod

Mennyi szót tanuljak meg egy nap?
Mennyi szót tanuljak meg egy nap? Ez azért nem jó kérdés, mert sok mindentől függ. Először is, csak úgy magában ne tanulj szavakat!

Kell e tudni a magyar nyelvtant ahhoz, hogy a német nyelvtant tudd?
Igen is meg nem is. Ha megnézzük mit takar az, hogy tudom-e a magyar nyelvtant, akkor elsősorban arra gondolunk, hogy tudod-e mi a főnév,

Egyszerű technika, amivel minden német szó eszedbe jut, amit tudsz
Több német szót tudsz, mint amit legmerészebb álmodban gondolsz magadról. Csakhogy nem férsz hozzá, mert rejtve van egy sötét zugban az agyad mélyén. Biztosan

2 hónap alatt németül, otthon, egyedül
Miért megy lassan a beszédfejlesztés és a hallásértés? A leggyakoribb két hiba és a probléma megoldása. A tanulástréningre érkezőktől ezt kérem: Hozz egy nyelvkönyvet,

Az 5 legsúlyosabb hiba, amelyet nyelvtanulók elkövetnek
Mit csinálj helyette? 1. Írott szövegből indulnak ki. Hagyományos módszer, hogy egy kurzuskönyvben, nyelvkönyvben adott egy szöveg, általában párbeszéd, ritka esetben összefüggő

Német múlt idő, Perfekt érthetően
Hogy tanulta a 27 nyelven beszélő Lomb Kató a nyelvtant? Aktív olvasással, vagyis megfigyeléssel. Lomb Kató így mondta: „A nyelvtan rend. Ha egy